2020-04-16 07:53:12• hírek • MTI

Mégsem gyülekezhetnek a templomoknál húsvétkor az ortodox egyház hívei

Fotó: antena3.ro
Fotó: antena3.ro

Mégsem gyülekezhetnek a hívek a templomoknál Romániában az ortodox húsvét alkalmával, miután a bukaresti belügyminisztérium szerdán módosította az egyházzal előző nap kötött, sokak által bírált megállapodását.

Marcel Vela belügyminiszter szerda esti sajtóértekezletén elmondta: az ünnepi szertartásokon a hívek sem a templomokban, sem a templomok udvarán nem lehetnek jelen, az egyháznak pedig be kell tartania a koronavírus-járvány miatt kiadott katonai rendeleteket és a kijárási korlátozásokat.


Az előző megállapodással ellentétben az ünnepi pászkát sem a templomok udvarán osztják szét a híveknek. A megszentelt kenyeret - a Jeruzsálemből érkező szent lánghoz hasonlóan - az egyház papjai és önkéntesei viszik el az ezt igénylő hívek lakóhelyére. A házról házra járó, maszkot és kesztyűt viselő egyházi emberek nem léphetnek be a lakásokba, a társasházak bejáratánál a lakók által kijelölt képviselőnek adják át a pászkát és a szent lángot, aki gondoskodik szétosztásukról.


Azokhoz a kórházakhoz, szociális otthonokhoz és karanténközpontokhoz, ahol nincs pap, a feltámadás éjszakáján szolgálatot teljesítő rendőrök, csendőrök, tűzoltók, és határrendészek viszik el a szent lángot - erősítette meg a belügyminiszter.


Vela azt követően visszakozott, hogy az ortodox egyháznak tett engedményeket több közéleti szereplő és politikai párt is elítélte, és Klaus Iohannis államfő is felszólította a kormányt: vizsgálja felül a kijárási korlátozások enyhítéséről szóló megállapodást.


Iohannis leszögezte: a veszély nem múlt el, szó sem lehet a koronavírus-járvány megfékezését célzó óvintézkedések enyhítéséről. Az elnök felhívást intézett a román állampolgárokhoz: maradjanak otthon az ortodox húsvétkor, ellenkező esetben "az ünnepek után temetések lesznek". Az ország lakosságának több mint 85 százalékát adó ortodoxok április 19-én ünneplik Jézus feltámadását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: