2011-10-21 15:25:50• hírek • Szatmar.ro

Megrúgta a partjelzőt – a cipőjével

Csütörtök este került sor a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójára, amelyen az egyik legsimább mérkőzésnek a Stoke City és a Maccabi Tel-Aviv közötti összecsapás bizonyult. A találkozó nem is emiatt marad emlékezetes.

Az angol csapat Kenwyne Jones, Cameron Jerome és Ryan Shotton góljaival bő fél óra alatt már gyakorlatilag el is döntötte a győztes kérdését. Ezt látszólag a vendégek nehezen emésztették meg, a 55. percben pedig Joan Ziv igen szokatlan módon adta ennek tanújelét.

Történt ugyanis, hogy az egyik hazai játékos valamelyest rátartott a korábban a belga Lokerenben is megforduló védő lábára. A partjelző azonban semmilyen szabálytalanságot nem látott ezzel kapcsolatban és bedobást ítélt. Ziv erre begurult és a partjelzőbe rúgta a - cipőjét.

Hiába kért szinte rögtön elnézést, a görög játékvezető azonnal kiállította. A történethez hozzátartozik azonban, hogy ezzel kiegyenlítődött a létszám, mivel a hazaiaktól Jerome már a 42. percben begyűjtötte második sárga lapját.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: