2009-05-09 21:10:01• hírek • www.ma.hu

Megrontott egy kislányt?

Még mindig a filmrendező 30 évvel ezelőtti ügye van terítéken, amely szerint megrontott egy kislányt.

Elutasította csütörtökön egy Los Angeles-i bíró Roman Polanski beadványát, amelyben a filmrendező azt kérte, hogy ejtsék ellene a kiskorú megrontása miatti, több mint három évtizeddel ezelőtti vádat. Polanski előzőleg már jelezte, hogy nem térhet vissza az Egyesült Államokba, így a bírósági meghallgatáson sem vehet részt. Polanski azért nem léphet be az Egyesült Államokba, mivel az év elején a kaliforniai Fellebbviteli Bíróság elutasította kérését, hogy az őrizetbe vétel kockázata nélkül Los Angelesbe mehessen ügyének újratárgyalására.

Az Oscar-díjas, lengyel származású filmrendezőt 1978-ban állították bíróság elé, mert törvénytelen nemi érintkezést folytatott egy kiskorúval. A rendező tavaly decemberben nyújtotta be keresetét Los Angeles-i ügyvédjén keresztül. Abban kérte, hogy ejtsék ellene a harminc évvel ezelőtti erőszak vádját.

 

Az Oscar-díjas, lengyel származású filmrendezőt 1978-ban állították bíróság elé, mert törvénytelen nemi érintkezést folytatott egy kiskorúval. A rendező tavaly decemberben nyújtotta be keresetét Los Angeles-i ügyvédjén keresztül. Abban kérte, hogy ejtsék ellene a harminc évvel ezelőtti erőszak vádját.

A lengyel-francia filmrendezőt 31 évvel ezelőtt állították bíróság elé a kiskorú Samantha Geimer-rel folytatott kapcsolat miatt. Ügyvédje szerint bizonyíték van rá, hogy a most 75 éves Polanski rosszhiszemű ügyészi magatartás áldozata volt a három évtizeddel ezelőtti eljárás során, amelyben a rendező elismerte, hogy törvénytelen nemi érintkezést folytatott egy kiskorúval.

Az ügyészi magatartással kapcsolatos részletekre azonban nem tért ki a jogi képviselő. A lengyel szülők gyermekeként Franciaországban született Polanskit az után tartóztatták le, hogy a 13 éves lány szülei feljelentést tettek ellene a rendőrségen.

A rendező először elismerte az ellene felhozott vádakat, ám vallomása után elhagyta az Egyesült Államokat. A vádat azonban máig nem ejtették ellene, ezért Polanski azóta nem léphetett az Egyesült Államok területére. Így nem vehette át 2003-ban a A zongorista című filmjéért neki ítélt Oscar-díjat sem.

Az ügyben megszólalt Polanski oldalára állva az egykori áldozat is. A bíróságnak írt levelében a ma 45 éves Samantha Geimer azt állította az év elején, hogy az ügy részleteinek közzététele nagy károkat okoz nekem, szeretett férjemnek, anyámnak és három gyerekemnek. A kerületi ügyész ténykedésének áldozata lettem.

Roman Polanskit, az Oscar-díjas, lengyel származású filmrendezőt 1978-ban állították bíróság elé, mert törvénytelen nemi érintkezést folytatott egy kiskorúval.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: