2008-07-03 16:14:54• hírek • Józsa János

Hatalmas a felfordulás a magáncégek belépésével

 Tumultus az Eötvös utcában és veszteségek a Transurban-nál a magánszektor belépésével.

Valóságos hadszíntérré vált az utóbbi napokban az Eötvös (Cuza Voda) utca. Az új megyei tömegközlekedési program július 1-i hatálybalépése úgy tűnik, váratlanul érte nemcsak a megyei és városi önkormányzatot, de magukat a szállító cégeket is. 

Kedden, a törvény hatályba lépésének napján, még a Transurban Rt. járművei álltak meg az Eötvös utcában, tegnapra azonban már a magánszállítók foglalták el egészében azt. Ily módon, a városi utasok kerültek kellemetlen helyzetbe, hisz az utca közepén kényszerültek le- illetve felszállni a buszokra. A magáncégek emberei szervezetten, egymást telefonon értesítve érkeztek és cselekedtek. Amint Simon Józseftől, a Transurban Rt. igazgatójától megtudtuk, az illegális buszmegállófoglalás során provokálták a városi cég sófőreit a magáncégek emberei, a viták során pedig két Transurbanhoz tartozó busz visszapillantó tükrét is letörték. „Mi gyakorlatilag semmi mást nem teszünk, mint rendeltetésszerűen használjuk azokat a megállókat, amelyekre minket a koncessziós szerződés feljogosít. Nem foglaltunk el két sávot, hanem a megálló sávban állomásoztunk.”

A Transurban Rt.-nek kizárólagos joga van a városi szállításra és így 119 városi megállót használnak. Amíg ők voltak a vidéki szállítók is, lévén ugyanaz a szolgáltató, minden megállóban megálltak, felvették a városi utasokat is, és városi jegyet is kibocsátottak a tanács határozata alapján. A megyei szállítási programban 64 vonal van, amelynek 504 járat felel meg. Tehát 504 alkalommal jön be autóbusz a városba. Ez az 504 járat a törvény teljes megkerülésével használja jelenleg a Transurban valamennyi megállóját, felveszi a városi utasokat, információk szerint másfél lejes jegyet adnak ki a város területén való szállításra, és a városi cég vonalszámait használják az utasok megtévesztése és elszívása érdekében, így pedig lehetetlen helyzetbe hozzák a Transurban-t, amely részben a város közpénzéből tartja fenn magát - jelentette ki Simon József.

Tehát mindamellett, hogy kiesett a jövedelmük a vidéki vonalaktól, konkurálniuk kell egy másfélszer nagyobb gépparkkal a város területén belül. Ehhez még hozzáadódik a Real Hipermarket körülbelül 30 járata, amely szintén semmilyen engedéllyel nem rendelkezik a menetrendszerű járatok működtetésére és a buszmegállók használatára. Tehát körülbelül egy 534-es flottával áll szemben a Transurban.

 

A 109-es számú sürgősségi rendelet (amelyet a 102-es törvény hagyott jóvá) a 45-ös pontja kimondja, hogy a megyei szállításnál a végállomás az autóbuszállomás. Amennyiben pedig a végállomás kapacitása nem megfelelő, akkor a városi tanács köteles kijelölni más megállókat is. Az ország más részén a gyakorlat, hogy a város szélén a megyei buszok megállnak és ezen kívül lehetséges még egy megállás a város területén valahol, de ez is írásos engedély alapján történik.

A tömegközlekedést bonyolító cégeknek rendelkezniük kell egy szolgáltatásleíró tervvel, amely alapján a hatóság elfogadhatja a vonalakra vonatkozó licencszerződést és kiadhatja a működési engedélyt. A 9 szolgáltatónak mindhárommal rendelkezniük kellene, de jelen pillanatban egyikkel sem rendelkeznek – mondta Simon József. „Reméljük, hogy a törvényes keretek között megoldódik az ügy, mert óriási veszteséget könyvelhet el így a Transurban.”

  

Együttműködve a városi tanács közszolgáltatásokkal foglalkozó bizottságával, most egy határozattervezetet készítenek elő. Ezt megelőzően azonban alternatív buszmegállókat kell kijelölni a város szélén. Amíg viszont a határozat elkészítésre és elfogadásra nem kerül, megegyezésre kell jutni a magánszolgáltatókkal, aminek első lépése, hogy azok betartsák a jelenleg hatályban levő, erre vonatkozó törvényt, mert különben további tumultusra és az Eötvös utca, egy hatalmas buszmegállóvá válására lehet számítani, ami első sorban az utasokat és a városi autósokat hozná kellemetlen helyzetbe.

„Európaszerte a városok szélein találhatók a buszvégállomások, ezért hosszú távon abban kell gondolkodnunk, hogy az Eötvös utca csak megálló legyen, ne pedig buszállomás” – nyilatkozta lapunknak Kereskényi Gábor alpolgármester. Kereskényi szerint a városvezetés a hónap végéig olyan megoldást dolgoz ki, mely elsősorban a szatmári lakosok érdekeit fogja szolgálni. „Figyelembe vesszük a Transurban és a vidéki magánszállítók álláspontját is, de elsősorban a lakosok és az utasközönség érdekei irányadóak számunkra. A jelenlegi kaotikus állapotnak véget fogunk vetni, a vidéki járatok megállóhelyeinek pontos meghatározásával” – mondta az alpolgármester.

 
J.J.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: