2012-10-29 10:45:36• hírek • MTI Press

Megrendült a spanyolok bizalma János Károly királyban

A súlyos gazdasági visszaesés következményeivel küszködő spanyolok bizalma megrendült királyukban, akit nagyra becsültek az ország demokratikus átmenetében játszott kiemelkedő szerepéért: manapság fényűző életvitele, nehezen átlátható vagyona és a politika érzékeny területeire tett kirándulásai állnak a figyelem középpontjában.

Az európai gazdasági válság közepette a politikusok és az adófizetők Belgiumtól Nagy-Britanniáig nyíltan mérlegelik a királyi családok fenntartásának árát. Ám a többi európai uralkodótól eltérően János Károly úgy lépett a trónra Francisco Franco spanyol diktátor 1975-ben bekövetkezett halála után, hogy gyakorlatilag semmije sem volt, és neki magának kellett megteremtenie vagyonát a spanyol kormány által a királyi palotának biztosított évi 8,3 millió eurós (10,7 millió dollár) szubvención felül.

Üzleti körökben nagyra értékelik, hogy a király időnként országa gazdasági nagyköveteként és üzleti közvetítőként vállal szerepet, de az, hogy jelentős személyes vagyonát miként gyűjtötte össze, titok maradt - írja a The New York Times amerikai napilap. Ám egy tavaszi baleset, amelyben a király medencecsonttörést szenvedett botswanai elefántvadászatán, ritka betekintést nyújtott üzleti kapcsolataiba és életstílusába. Az embereket felháborította, hogy miközben az ország kemény gazdasági megszorításokra kényszerült, királyuk költséges afrikai szafarin vett részt.

A király üzleti szerepvállalása

Az incidens az uralkodó példátlan bocsánatkérésével zárult, de a járulékos kár rákényszerítette a 74 éves királyt, hogy újragondolja a monarchia működését. Sűrítette nyilvános szerepléseit, és a gazdasági megszorítások kiváltotta fokozódó tiltakozás közepette erősítette nemzetközi üzleti katalizátorként és békítőként vállalt szerepét. 

Amikor a király nemrég New Yorkban járt, hogy egy befolyásos véleményformálókkal szervezett találkozón személyesen erősítse a Spanyolország iránti bizalmat, az amerikai újságnak nyilatkozva kijelentette: "A monarchia mindaddig fennmarad, amíg a nép ragaszkodik a monarchiához". A királyi palota a honlapját is átalakította, hogy javítsa a kommunikációt a lakossággal. Egy nagyszabású katalóniai függetlenségi tüntetést követően pedig az uralkodó nyílt levelet tett közzé, nemzeti összhangot sürgetett és bírálta azokat, akik illúziókat kergetnek és "nézeteltérést szítanak". A spanyol ipar népszerűsítésére az albacetei Eurocopter Spain üzem új NH90-es helikopterének pilótájaként fényképeztette magát, majd személyesen avatta fel az új barcelonai konténerkikötőt.

Mindez a spanyol termékek népszerűsítésére szolgáló új királyi kampány részét képezte - szögezte le írott kérdésekre adott válaszaiban, amelyek maguk is a nyitottságot voltak hivatottak érzékeltetni. A spanyol vállalkozóknak szóló üzenete egyszerű, fűzte hozzá: "Export, export és megint csak export".

A király üzleti szerepe a balesettel végződött szafari nyomán került reflektorfénybe. A vadászatot egy szíriai születésű spanyolországi üzletember szervezte és pénzelte. A két régi barát együttműködött egy nagysebességű vonatokra vonatkozó 9,9 millió dolláros szerződés tekintetében: a király segített abban, hogy egy spanyol konzorcium nyerje el a szaúd-arábiai rendelést. Az egyes spanyol lapok által "az évszázad szerződésének" nevezett megállapodás előkészítésére János Károly felhasználta a szaúdi és más uralkodókkal kialakított személyes kapcsolatait, így sikerült elhalászni az üzletet a francia konkurens elől.

Honnan van a magánvagyon?

János Károly nemcsak spanyol magán- és állami vállalatok javára kamatoztatta ezeket a lehetőségeket, hanem a jelek szerint a saját hasznára is, és az évtizedek teltével hatalmas magánvagyonra tett szert. Az erre vonatkozó becslések eltérőek, de akad olyan is, amely 1,79 milliárd euróra taksálja - a király hívei szerint ez azért megtévesztő, mert állami ingatlanokat is beleszámoltak.

Megrendült a bizalom a spanyol királyban

A királyi palota támogatói és tanácsadói arra helyezik a hangsúlyt, hogy az uralkodó nem kap jogdíjat az általa közvetített vagy támogatott üzletek után. János Károly nem teszi közzé adóbevallását, de összegyűjtött vagyona láthatóan felülmúlja a királyi család éves költségvetését. Herman Matthijs, a brüsszeli egyetem pénzügyi karának tanára, aki az európai királyságokra fordított kormánykiadásokat tanulmányozza, eredménytelenül kért tájékoztatást a spanyol király személyes vagyonáról.

A spanyol történelem úgy alakult, hogy miután 1931-ben száműzték a hispániai Bourbonokat és elkobozták javaikat, az országnak 38 éven át nem volt királya. 1969-ben Francisco Franco választotta ki a fiatal János Károlyt a jövendő uralkodónak. A spanyol alkotmány korlátozott, főleg ceremoniális jogokkal ruházza fel a királyt, lényegében olyan uralkodóvá teszi, aki nem kormányoz. Mielőtt 1975-ben trónra lépett volna, pénzügyi szakértők segítettek neki, házassága alkalmából pedig gyűjtési kampányt szerveztek a királyi pár javára.

Az uralkodó ebben az időben "rögeszmésen törekedett" a személyes vagyon felhalmozására a monarchia megszilárdítása érdekében - fejtette ki a NYT-nak José Garcia Abad, aki két könyvet is írt János Károlyról. Az ingatag spanyol demokrácia 1981-ben - hála a király fellépésének - túlélt egy katonai puccskísérletet. Ez igen népszerűvé tette János Károlyt, "a nemzet megmentőjét".

Ám a királyi család idei "szörnyű évében" másfajta veszélyek fenyegetik az uralkodót. Csak nehezen sikerült kartávolságnyira tartania magát veje bírósági ügyeitől. Inaki Urdangarin ellen az volt a vád, hogy vesztegetésben működött közre és a királyi család tagjaként a közbeszerzési eljárás megkerülésével próbált üzleteket kötni. A múltban előfordult ugyan, hogy az uralkodó egyes tanácsadóit és ügyeit intéző üzlettársait sikkasztás vagy korrupció miatt elítélték, de magát a királyt nem érte semmiféle vád, ő hivatalos minőségében mentelmi jogot élvez.

Az uralkodó utazásai során a spanyol kormány nevében elfogadhat luxusajándékokat, de azok listáját nem teszik közzé. Egy sajtójelentést követően azonban tavaly a palota megerősítette, hogy a király az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnökétől 500 ezer dollár értékben két Ferrari autót kapott. Az évek során megajándékozták jachtokkal, egy szigeten lévő villával, és más luxusautókkal is. A Twitteren már nem egy maró megjegyzés illette ezeket az ügyeit.

A monarchia vagy a köztársaság az olcsóbb?

A gazdasági válság közepette az uralkodó és fia, Fülöp herceg bejelentette, hogy a megszorítások által sújtott spanyolokkal való szolidaritásból a királyi család 7 százalékkal csökkenti költségvetését. A palota munkatársai azt hangsúlyozzák, hogy a monarchia fenntartása olcsóbb, mint egy köztársaság működtetése, és a királyság a nemzet egységét fenntartó erő. Egyes ellenzéki törvényhozók szerint viszont a spanyol gazdaság válsága, amelyben az ingatlanárak zuhantak és a munkanélküliek aránya megközelítette a munkaerő 25 százalékát, egy okkal több a királyság megkérdőjelezésére.

A király botswanai utazása miatt háborodott fel sok spanyol

Joan Tarda, az Esquerra Republicana katalán párt törvényhozója arra hivatkozva sürget népszavazást a monarchiáról, hogy a királyi ház ügyei fölött semmiféle ellenőrzés nincs. Az áprilisi vadászbalesetet követő felmérések szerint a spanyolok többsége megbocsátott ugyan az uralkodónak, de nagyobb átláthatóságot sürget.

A királyi ház hívei pótolhatatlannak tekintik a trónra lépése óta eltelt 37 év alatt az uralkodó által a világ vezetőivel kialakított páratlan kapcsolatokat. Neki tulajdonítják, hogy sikerült csillapítani a korábbi szocialista kormány és George W. Bush amerikai elnök Fehér Háza közötti feszültségeket, vagy elősegíteni latin-amerikai konfliktusok megoldását. Most, hogy a király a spanyol termékek élharcosaként lép fel, gazdasági megmentőként méltatják, például a szaúdi vonatszerződés kapcsán.

A botswanai utazást Mohamed Ejad Kajali, Szalman bin Abdel-Aziz herceg, szaúdi trónörökös spanyolországi megbízottja finanszírozta - és a herceg kulcsszerepet játszott abban, hogy Spanyolország nyerje el a nagysebességű vasúti szerelvényekre vonatkozó kontraktust. Kajali nem nyilatkozott. A szafarin részt vett Corinna zu Sayn-Wittgenstein 47 éves német hercegnő, valamint az asszony fia és volt férje is. A spanyol bulvárlapok szerint a hölgy már régóta az uralkodó szeretője - ő cáfolta ezt, akárcsak azt, hogy személyes hasznot húzott volna a szaúdi szerződésből. A hercegnő családja régi barátjának nevezte a királyt és azt mondta, hogy ő maga a spanyol kormány stratégiai tanácsadójaként működött közre Apollonia Associates nevű cége révén János Károly utazásainál.

"A király nemzeti kincs. Amikor belép egy szobába, melegséget és karizmát sugároz, mindenkivel kapcsolatot teremt. Senki sem vonhatja ki magát hatása alól" - mondta a hercegnő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: