2013-05-28 13:03:48• hírek • Póti Orsolya

Megrendezésre került a Kölcsey Oscar-gála

Vicces, bolondos és hangulatos délutánnal, illetve egy különleges ballagással lepték meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. osztályos tanulói az iskola végzőseit május 27-én. A Kölcsey Oscar-gála több versenyszámmal is várta a diákokat.

Bár a híres vörös szőnyeget objektív okok miatt nem tudták biztosítani a május 27-i Kölcsey Oscar-gála szervezői, de a hangulat felemelő volt és nem maradt el az ováció, tapsvihar sem. A végzős osztályok teljesítményét a Kölcsey Mozgókép- és Látvány Akadémia, más néven, a KMLA-zsűri értékelte, melynek tagjai voltak: Igli Brigitta tanárnő, Merk Annamária tanárnő, Köves Fanny ötödikes, Kádár Hannelore VIII. osztályos tanuló, illetve Gergely Gábor véndiák, a zsűri elnöke.

A köszöntő után az osztályok kivonulásával vette kezdetét a gála. Elsőként a 12. A osztályt, a Hobbitokat köszöntötték, majd a 12. B osztály, az Avatar vonult ki, őket követte a 12. C osztály a Rocky című film zenéjére, majd a 12. D osztály, amely a Titanic című filmmel készült. Ezt követően a 12. F osztályt a Twilight című filmmel jelölték, az utolsó jelölés pedig a 12. F osztály volt a 8 mérfölddel.

Miután megtörtént ez az ünnepélyes kivonulás, a házi feladat ellenőrzése következett. Az szervezők megkértek minden osztályt, hogy egy képviselő személyében mutassák be a házi feladatot: a filmcím átírt változatát, és a stáblistát.

A frappáns bemutatkozások után pedig elkezdődött a verseny, amely hat staféta jellegű versenyszámból állt. Volt szimbólumalkotás, Titanic hajó-orr-pózban való futás, élménykórus, zsákos Frodó zsákban futása, nyolc mérföldes mackójárás és békaugrálás, „Idén divat az Avatar kék" nevű verseny, valamint Rocky edzése című versenyszám.

A sok mozgás közben bemutatták a Rongy testem innen elmegyen című búcsúzó-búcsúztató műsort, valamint fellépett Gergely Gábor volt Kölcseys diák egy néhány perces Stand Up Comedy műsorral.

A verseny számok után az osztályok előadták a Miért mi kapjuk az Oscart? című beszédüket, ezután pedig, mialatt a zsűri értékelte a csapatok teljesítményét, Diószegi Dalma XI. osztályos tanulóval tanulhattak közös táncot a diákok.

A zsűri értékelése előtt a tizenegyedikesek átadták az általuk készített emlék-köveket a végzősöknek, ezzel búcsúzván el tőlük, majd sor került a rendezvény fénypontjára, az ünnepélyes díjátadóra.

Az bolond ballagás fődíja egy torta volt, amelyet a XII. B nyert el.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: