2020-06-02 07:49:49• hírek • MTI

Megreformálták a Vatikán közbeszerzési rendszerét

Foto: Paul Haring
Foto: Paul Haring

A pápai állam módosította a hivatalaira vonatkozó közbeszerzési és szerződéskötési rendszerét Ferenc pápa saját kezdeményezésére kiadott apostoli levelével, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.

Ferenc pápa május 19-én keltezett, latinul motu proprio dokumentuma szokás szerint olyan rendelkezésre utal, amelyet az egyházfő saját indíttatásból bocsátott ki a pápai állam ügyeinek intézésével vagy egyházi törvények kihirdetésével kapcsolatban.


A több mint 30 oldalas intézkedéscsomag állami kerettörvényként értelmezhető a Szentszék és Vatikánváros közbeszerzési és szerződéskötési rendszerének átalakítására. Azokról a szerződésekről van szó, amelyeket bármilyen más ország kormányához hasonlóan a Vatikán és különböző hivatalai kötnek külső szolgáltatókkal, beszállítókkal.


A mostani intézkedések felülírják a korábbi beszerzési gyakorlatot: újdonságnak számít, hogy a Vatikán beszállítói szaknévsort hoz létre és az erre való felkerüléshez a szolgáltatóknak nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi feltételeknek is meg kell felelniük, például nem szerepelhetnek közöttük korrupcióért vagy pénzmosásért elítélt személyek és vállalatok, valamint olyanok sem, amelyek kiskorú munkaerőt zsákmányolnak ki.


A közbeszerzési szabályrendszert négy év jogi és adminisztrációs munka előzte meg a vatikáni ingatlanokat és pénzügyeket felügyelő Apostoli Vagyonkezelő Hivatal (APSA) és a Vatikánváros belső működését irányító Kormányzóság részéről. A vatikáni közbeszerzési előírások alkalmazkodtak a pénzügyi bűncselekmények elleni ENSZ-konvenciókhoz is.


Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap emlékeztetett arra, hogy az új vatikáni közbeszerzési rendszer az átláthatóság mellett a takarékosságot is szem előtt tartja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Vatikán Állam több korábbi beszállítóját olcsóbbra cserélheti, főleg most, amikor a járvány miatt a pápai állam bevételének csökkenését is 25-45 százalékosra becsülik.


A korábbi években egyes vatikáni közbeszerzések széles sajtónyilvánosságot kaptak hiányos átláthatóságuk és túlzott költségük miatt. A XVI. Benedek pápa lemondását megelőző Vatileaks-botrány hátterében is ez állt.


Az új szabályzat értelmében a közbeszerzéseket minden év október végéig le kell zárni és a vatikáni hivatalok önálló döntése helyett a pályázatokat központilag értékelik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: