2011-10-23 16:54:40• hírek • Szatmar.ro

Megőrizte pozícióját a tabella élén az Olimpia

Amint az várható volt, az Olimpiának nem okozott komoly gondot a Beszterce második számú csapatának legyőzése a labdarúgó harmadik osztály hatodik csoportjának tizedik fordulójában. Ezzel a szatmárnémeti gárda visszakerült a tabella élére, előnye jelenleg két pont a Corona és a Zilah előtt.

Az Olimpia listavezetőhöz méltón kezdte a szombati meccsét a sereghajtó ellen és a mintegy ezer néző már a 9. percben gólnak örülhetett, amikor egy szöglet után Sabau a kapuba vágta a labdát. Még nem telt el fél óra és máris kettő volt a hazaiak előnye, az újabb gólt ismét egy pontrúgás előzte meg: a 22. percben Zsiga végzett el szabadrúgást, a labdát Feier Botos elé tette, aki a hálóba rúgta azt.

A vendégek erejéből csak a védekezésre tellett, míg az Olimpia akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, főleg, ha Feier kicsit jobban koncentrál a kapu előtt.

Meg kell említeni, hogy a vendégek esélyei akkor szálltak el végleg, amikor a 34. minutumban egy nem mindennapi ok miatt Fizesan piros lapot kapott. Történt, hogy a játékvezető elkérte a labdát a játékostól, aki ennek eleget is tett, ám oly erővel rúgta meg a játékszert, amely ráadásul el is találta a bírót, hogy az szándékosságot vélt az eset mögött és kiállította a futballistát.

„A helyzetkihasználással megint gondok voltak, de a győzelem a lényeg, amellyel megtartottuk az első helyet. Az első félidőben nagyon jó volt a csapat, a másodikban a fiúk visszavettek az iramból, tartalékoltak, így a beszterceiek is feljöttek némileg. Mindenesetre én nem gondoltam, hogy 10 forduló után az első helyen leszünk, ilyen körülmények között a pénteki, Szászrégen elleni mérkőzésnek kiemelt jelentősége lesz. Megpróbálunk minél jobban felkészülni, aztán meglátjuk mi lesz" - nyilatkozta a mérkőzés után Csík Tibor vezetőedző.

Győzelmével az Olimpia ismét a tabella élére ugrott, 22 eddig megszerzett pontjával holtversenyben áll a Szászrégennel és  két egységgel vezet a Brassói Corona és a Zilah előtt, míg az Aranyosgyéres  19 ponttal követi őket. Ez a  tény kiemelten fontos az Olimpia számára, mivel ugye a szatmáriak a következő fordulóban pont Szászrégenben lépnek majd pályára.

III. Liga, 10. forduló:
Szatmárnémeti Olimpia-Besztercei Gloria II 2-0
gólok: Sabău (9.), Botos (22.)
Az Olimpia összeállítása: Şuta - Glodean, Micaş, Sabău, Homorozan (Hanus 75.), Gavrilescu (Moş 46.), Botos, Villand, Zsiga (Heil 85.), Feier, Marinaş (Mureşan M., 65.).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: