2009-05-25 16:13:56• hírek • Parajdi Andrea

Megoldódik a szeméttelepkérdés

Két éves huzavona zárult le múlt héten, amikor a Szatmár Megyei Tanács és a megyei hulladékgazdálkodás megszervezését végző cég között végre létrejött egy szerződés. A szeméttelepek problémáját 2011 november végéig rendezni kell.

A Megyei Szintű Hulladékgazdálkodási pályázatban előírt munkálatokat 2007 májusában bocsájtották licitre, ám az Elbíráló Bizottság megfelelő ajánlat hiányában érvénytelennek nyilvánította azt.

Az egyik ajánlatot letett cég azonban pereskedésbe kezdett és annak ellenére, hogy a Megyei Tanácsnak 75 millió leje van a kivitelezésre, be akarta bizonyítani, hogy a 80 millió lej értékű projektje igenis elfogadható. A cég végül megnyerte a pert, ám sikerült kompromisszumos megegyezésre jutni, így a munkálatokat végül 75 millió lejért fogja elvégezni.

 

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács Területfejlesztési Igazgatóságának vezetője a Szatmár.ro-nak elmondta: nemrégiben megköttetett a kivitelezési szerződés a Megyei Tanács és a cég között, ez azt jelenti, hogy két éves pereskedés után végre elkezdődhet a projekt gyakorlatba ültetése.

A hulladékgazdálkodási pályázat értelmében több mint 150 szeméttárolót fognak felszámolni a megyében, illetve létrehoznak Szamosdob közelében egy regionális lerakót, két nagyobb átrakót Nagykárolyban és Avasfelsőfaluban, valamint négy kisebb átrakót Sárközújlakon, Tasnádon, Bélteken és Borválaszúton. Az átrakókban a hulladék összepréselését végeznék, a regionális lerakóban pedig uniós követelményeknek megfelelően tárolnák azt.

A projekt megvalósíthatósági tanulmánya még 2006-ban készült el, így a kivitelező cégnek az lesz az első feladata, hogy az azóta életbe lépett előírásokat figyelembe véve újratervezze és aktualizálja a dokumentumokat. A vállalat által elkészített új terveket a Megyei Tanács közösen a környezetvédelmi szakhatóságokkal kell majd engedélyezze - tájékoztatott a Területfejlesztési Igazgatóságának vezetője.

Mint megtudtuk 2011 november végéig kötelezően meg kell oldani a megye hulladékgazdálkodási problémáit.


Aláírták a Hulladékgazdálkodási pályázat kivitelezésének szerződését.
Aláírták a Hulladékgazdálkodási pályázat kivitelezésének szerződését. A szeméttelepek problémáját 2011 november végéig rendezni kell


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: