2009-01-30 13:47:15• hírek • Ferenczi Noémi

Megoldják a hulladék szelektív gyűjtését

Tasnád, Sződemeter, Tasnádszántó, Szilágypér, Érszakácsi, Csaholy és Királydaróc települések nyertek támogatást az Európai Uniótól a szelektív hulladékgyűjtés megoldására a 2005-ös Phare CES program keretében.

A januári hónap során a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársai sorra járták ezeket a településeket, ahol közös munkamegbeszélést illetve tájékoztatást tartottak az elöljáróknak és a lakosságnak.  A találkozók négy fontos téma átbeszélése céljából jöttek létre. A résztvevők az Európai Unió hazánk környezetvédelmében való szerepvállalásáról, a projekt fő célkitűzéseiről, eredményeiről hallhattak tájékoztatást. Ezen kívül szó volt a szelektív gyűjtés fontosságáról, a háztartási szemét mennyiségének csökkentéséről, újrahasznosításáról. A tájékoztatók kérdőívek kitöltésével zárultak - olvasható a Környezetvédelmi Ügynökség szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Pénteken, január 30-án a tasnádi városházán sor került a program zárómomentumára, vagyis egy szemináriumra, mely keretében beszámoltak a projekt eredményeiről. Kiderült, a megkérdezettek 64%-a gondolja úgy, hogy a saját településének tisztasága hagy némi kívánnivalót maga után, 63% úgy véli, a szemétgyűjtési rendszer hatékony, 89% hajlandó szelektíven gyűjteni a szemetet és 61% tudja, hogy a törvény előírásai szerint, kötelező újrahasznosítani a csomagolásokból származó hulladékot.

A projekt végkifejlete, hogy az érintette településeken szeretnék szelektíven gyűjteni a szemetet, olyan formában, hogy a lakosságot ne terheljék nagyobb kiadásokkal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: