2018-09-29 14:15:44• hírek • MTI

Megnyitották az észak-erdélyi autópálya Gyalu-Magyarnádas szakaszát

Foto: CNAIR
Foto: CNAIR

Pénteken megnyitották a forgalom előtt a romániai A3-as, észak erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti kilenc kilométeres szakaszát.

A pályaszakasz a kilenc éve megnyitott Aranyosgyéres-Gyalu autópályát hosszabbítja meg észak felé, és a Kolozsvár-Nagyvárad országutat is összeköti a Kolozsvár-Szatmárnémeti országúttal. Azt követően vált használhatóvá, hogy a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) pénteken átvette azt a Szamos fölötti hidat, mely a kilenc éve használt 52 kilométeres pályaszakaszt kötötte össze egy tavaly novemberben átadott, de mindeddig használhatatlan szakasszal.

 

Narcis Neaga, a CNAIR vezérigazgatója úgy vélte: a legszebb romániai autópálya-szakaszra hajthatnak fel péntektől az autósok. 

 

Andrea Barzanti, a kivitelező Tirrena Scavi társaság munkálatvezetője elmondta: azért volt nagy kihívás a két pályaszakaszt összekötő csaknem 700 méteres híd megépítése, mert a munkát az amerikai Bechtel társaság kezdte el, mely egyedi hídépítési technológiát használ. A Bechtellel azonban a román állam öt évvel ezelőtt felbontotta a szerződést. A munkálatokat befejező olasz cégnek két daruval kellett a pillérekre helyeznie az amerikai cég által legyártott, egyenként 170 tonnás összekötő elemeket. 

 

Narcis Neaga a rögtönzött sajtótájékoztatóján elmondta: a jövő hét elején hirdetik ki az észak-erdélyi autópálya magyar-román határhoz legközelebb eső Bors-Berettyószéplak szakaszának a befejezésére kiírt pályázat nyertesét. Itt is a Bechtel által mintegy 50 százalékban elvégzett munkákat kell befejezni. Azt is hozzátette: a most átadott pályát északnyugatra meghosszabbító Magyarnádas-Nádasszentmihály-szakasz megtervezésére és kivitelezésére októberben, a Nádaszszentmihály-Berettyószéplak szakasz megtervezésére és kivitelezésére pedig novemberben hirdetik meg a pályázatot a romániai közbeszerzések internetes rendszerében. Reményét fejezte ki, hogy 2019 tavaszán mindkét szakaszon kiválaszthatják a kivitelezőt. Az igazgató 2021-2022-re valószínűsítette, hogy autópályán lehet közlekedni Marosvásárhelytől a borsi határátkelőhelyig. Hozzátette: a határidőket nagy mértékben befolyásolhatja, hogy lesznek-e óvások a pályázatok nyerteseinek a kihirdetése után. 

 

Narcis Neaga az MTI kérdésére elmondta: az A3-as pályán Marosvásárhely felé novemberben adnak át két - együttesen 13-14 kilométeres - szakaszt. Korábbi sajtóhírek szerint azonban ezek nem lesznek használatba vehetők, míg további szakaszok is el nem készülnek. 

 

A CNAIR igazgatója újságírói kérdésre válaszolva elmondta: reményei szerint sikerül tartani azt az ígéretet, hogy a román centenárium évében száz kilométer autópályát adjanak át.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: