2018-05-11 13:31:48• hírek • Bede Emőke

Megnyitotta kapuit a hetedik Szatmáron Készült

Immár hagyománnyá nemesedett Szatmárnémetiben az a kezdeményezés, melyet a Német-Román Gazdasági Egyesület (DRW) és a Kisiparosok Kamarája szervez meg minden évben, de maguk mellett tudhatják az Autonet Import Kft.-t és a Nova Oas-t is mint főtámogatók.

Az idei expó azonban különlegesebb az eddigieknél, hiszen három központi téma köré szerveződött. A háromnapos programsorozat fő vezérfonala a víz, a turizmus és a szatmári élelmiszeripari termékek. Ennek mentén szeretnék a helyi gyógyfürdőzést és a tradicionális gasztronómiát, valamint a megye borászatait és pálinkafőzdéit népszerűsíteni felhívva a figyelmet Szatmár megye természeti és kulturális szépségeire.
 

Az eseményt Cadar Iuliu, a DRW elnöke nyitotta meg. „Ebben az évben közösen döntöttünk úgy, hogy olyan termékekre és szolgáltatásokra fogunk fókuszálni, melyeket szatmáriak készítenek szatmáriaknak. Szeretnénk, ha ez a rendezvény hídat képezne a termelők és a fogyasztók között, és arra is jó alkalom legyen, hogy mindannyian megismerhessük egymást” –mondta el Kádár, majd át is adta a szót Markos Tibornak, aki a Kisiparosok Kamarájának képviseletében érkezett az megnyitóra.
 

„Nagyra értékeljük azoknak a cégeknek a segítségét, akik megértették a program üzenetét, valamint erőfeszítésükkel és kreativitásukkal hozzájárultak ennek az eseménynek a megvalósításához” –üdvözölte a jelenlevőket Markos Tibor, majd új ismeretségekben és sikerekben gazdag hétvégét kívánt a a kiállítóknak.
 

Ezek után a városi és megyei elöljárók szóltak az egybegyűltekhez. Darius Filip prefektus gratulációit fejezte ki a szervezők felé, akiknek évről évre sikerül megszervezni az expót, mely az évek alatt a megye legfontosabb gazdasági eseményévé nőtte ki magát. A prefektus gondolataiban a Megyei Tanács elnöke is osztozott, és abbéli örömét is kifejezte, hogy a jelenlevők között idén is sok új arc fedezhető fel, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre több embert vont a Szatmáron Készült.
 

Végül, de nem utolsósorban Kereskényi Gábor is szólt a jelenlevőkhöz. Beszédében a város polgármestere örömét fejezte ki az expó célkitűzéseit illetően, hiszen ez nagymértékben összecseng a Szatmár hazavár néven ismertté vált kezdeményezéssel. Mindkettő megmutatja a szatmáriaknak és az innen elszármazottaknak, hogy Szatmárnémeti és a megye vállalatai igenis életképesek, és a pályakezdőknek is megéri hazatérni, mivel megannyi lehetőség vár itt is rájuk.
 

A hivatalos megnyitót követően az egybegyűltek felfedező útra indultak, hogy megtekintsék a standokon kiállított termékeket vagy informálódjanak a különféle szatmári szolgáltatásokról. A Szatmáron készült egész hétvégén várja az érdeklődőket, érdekes előadások, családi verseny, koncert és divatbemutató is lesz.  A részletes programért keresd fel korábbi cikkünket, melyet ide kattintva érhetsz el.


Az Autonet Import Kft. standjánál az érdeklődők Gyenes Mani motorbiciklijével is megismerkedhetnek.
 


A minőségi bélteki borokat felvonultató Nachbil pincészet standja is várja az érdeklődőket​.

 

A bélteki borvidéket népszerűsíti a Hetei pincészet standja is.

 

A megye ásványvízkincsének egyik méltán népszerű palackozója, a Nova Oas standja is várja a vendégeket.
 


Mivel a víz az egyik idei központi téma, nem maradt távol az Apaserv sem, mely nem csak Szatmárnémeti, de a megye több települését is ivóvízzel látja el.
 


Ha szatmári szépségiparról van szó, nem maradhatott távol a Pearl Beauty Center sem.


Minden érdeklődőt nagy szeretettel vár a Szatmáron Készült.
 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: