2010-02-11 15:11:02• hírek • Gozner Gertrud

Megnyirbálják a luxus-nyugdíjakat

A jövőre életbe lépő új nyugdíjtörvény jelentősen megnyirbálja a gazdag nyugdíjasok havi járadékait.

Románia leggazdagabb nyugdíjasa a bírói testület egykori tagja, aki havonta 37 ezer lej támogatást kap az államtól. Azonban az új jogszabály szerint jövőre legfeljebb 2645 lejnyi juttatást vehet majd kézbe. Az elképesztő nagyságú nyugdíj abból a rendelkezésből fakad, amely annak idején előírta, hogy az illető személy a legutolsó fizetésének a nyolcvan százalékára jogosult.

Az új határozat értelmében azonban a bírók mellett az egyéb speciális nyugdíjban részesülő személyek, mint például a volt képviselők, pilóták, diplomaták és katonák havi juttatását is átszámolják. Ez az intézkedés az állam által folyósított 180 ezer darab nyugdíj csupán 15 százalékát érinti. Az újraszámolás következtében körülbelül 27 ezer luxus-nyugdíjas kap majd havonta kevesebb pénzt kézhez. A fennmaradó 85 százalék nyugdíja kevesebb mint háromezer lej, tehát nem lesz rá érvényes az új jogszabály ezen kitétele.

Az Országos Nyugdíjbiztosító Pénztár tavaly decemberi kimutatásai alapján a legtöbb nyugdíjat a bírák kapják 37 ezer lej körüli értékben, a második helyen a pilóták szerepelnek 31 ezer lejes havi juttatással, a harmadik helyezést a bankárok szerezték meg 24 ezer lej körüli összeggel. A lista többi helyén a diplomaták, az írnokok, a parlamenti köztisztviselők és a képviselők osztoznak.

Szatmár megyében 89131 nyugdíjast tartanak számon, akik munkás éveik során rendszeresen fizették a járulékot az államkasszának. Köztük 2009 folyamán 578,42 millió lejt osztott szét a hivatal. Ezen kívül egy speciális nyugdíjalapból 1,41 milliárd lej is szétosztásra került a mezőgazdasági nyugdíjasok, a volt politikai elítéltek és a visszavonult bírák között.

Ami a nyugdíjak nagyságát illeti, körülbelül 13 ezer személy részesül a minimális, 350 lejes juttatásban, és szintén 13 ezer nyugdíjasnak a havi járadéka még ezt az alapszintet sem éri el. A lista másik végén a 3000 lej fölötti nyugdíjasok állnak: kilencven személy havonta háromezer és tízezer lejnyi összeget kap kézhez a postástól. A rendkívülien magas támogatások sem hiányoznak a megyéből, két személy 10 ezer lejnél (100 millió régi lejnél) is több nyugdíjat vesz át minden hónapban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: