2011-12-23 12:39:23• hírek • Kocsis Zoltán

Megnyílt végre a műjégpálya

Több napos késéssel ugyan, de pénteken megnyitotta képzeletbeli kapuit a műjégpálya Szatmárnémetiben, az Október 25 téren. A téli sportok szerelmesei január 15-ig élvezhetik korcsolyázás nyújtotta örömöket.

A Nouva Atlantica cég, a tavalyi sikereken felbuzdulva, idén is kiépítette a műjégpályát az új központban, a Megyei Tanács épülete és a Szakszervezetek Művelődési Háza között. A mintegy 700 négyzetméter alapterületű korcsolyapálya vasárnap és csütörtök között 11-20, pénteken és szombaton pedig 11-22 órák között várja a vendégeket.

Amint azt Ovidiu Chilintzan, a kivitelező cég képviselője korábban elmondta, megközelítőleg kétszáz pár korcsolyával készültek az idei télre, ezeket pedig ingyen bocsátják a vendégek rendelkezésére. De otthonról hozott korival is jégre lehet lépni. A jegyárak nem változnak a tavalyihoz képest, a felnőttek most is 10 lejért válthatnak belépőt. A 14 évnél fiatalabb gyerekek pedig 7 lejért.

Az eredeti elképzelések szerint a műjégpálya már egy héttel ezelőtt, december 17-én nyitotta volna meg kapuit. Ez az időpont aztán december 19-re, hétfőre tolódott ki, ám ezt sem sikerült tartani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: