2013-10-04 16:32:46• hírek • Kocsis Zoltán

Megnyílt pénteken a Termés Napja – az egyetlen!

Noha az elmúlt napokban úgy tűnt, a Termés Napja a szatmári USL-koalíció igazi szakítópróbája lehet, pénteken megbékélt a két fél és heves ölelgetések és nyájas mosolyok között kijelentették: nem lesz más hasonló rendezvény.

Az elmúlt héten alaposan felborzolta a kedélyeket a Termés Napja elnevezésű össznépi hagyományos vásár: megszervezését Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere jelentette be, majd nem titkolt malíciával hozzátette, várja, a megyei tanács mikor koppintja le ötletét. Adrian Stef tanácselnök be is jelentette, természetesen a megyei tanács is megszervezi a maga hasonló vásárát, hisz a termékek mégiscsak a megye falvaiból származnak, ráadásul az általa vezetett intézmény év elején elkészült eseménynaptárában is szerepelt. Pénteken azonban a megnyitón kijelentették: ez az egyetlen Termés Napja, nem lesz klónja. Mutatva, hogy a szent a béke, Coica és Stef együtt látogatta végig a standokat a hivatalos megnyitót követően.

„Örülök, hogy végül győzött a józan ész. Fölösleges pénzkidobás lett volna egy újabb hasonló vásár szervezése, arról nem is beszélve, hogy néhány nappal a halottak napja előttre tervezték", mondta Kereskényi Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Maskulik Csabával és Günthner Tiborral közösen látogatott ki a vásárra.

Vasárnapig óriási, össznépi piactérré változik Szatmárnémeti új központja, az Október 25 tér. Összesen 52 termelő jelezte kiállítási szándékát, a paletta pedig igen széles: gyümölcsöktől és zöldségektől borokon, pálinkán és péksüteményeken keresztül kertészeszközökig sok minden megtekinthető - és természetesen megvásárolható. Nem maradhattak el a sült krumplis-kolbászos-sörös sátrak sem. A már megszokott gyorsabbra, magasabbra elv alapján az előző évekkel ellentétben idén színpad is van, amelyen pénteken népdal- és néptáncelőadásokat csodálhat meg a közönség. Amint arról beszámoltunk, a húsz előadásból három lesz német és egy magyar jellegű.

Gyors terepszemlét tartva a gyógyteák, a hústermékek és a zöldségek-gyümölcsök iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. A leghosszabb sor viszont, mint szinte minden hasonló rendezvényen, a bogdándi béles előtt gyűlt össze. „Nem tudjuk eldönteni, mi vagyunk lassúak, vagy ennyien szeretik a bélest", mondja az egy tésztát gyúró néni. „Látja uram, ez a leginkább hagyományos itt valamennyi árú közül", mondja közben egy úr románul. A szakácsoktól megtudhattuk, 30 kiló liszttel, nyolc kiló túróval krumplival és káposztával készültek egy-egy napra.

A vásár másik szegletében egy halmi termelő óriási sütőtökjeit, vagy amint a szatmári falvakban mondják, bécsi tökjeit árulja. Büszkén mondja, egy 11 kilós darabot máris sikerült eladnia. Pánikra azonban semmi ok, a megmaradottak közül a legnagyobb így is eléri a kilenc kilót.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: