2011-11-29 15:14:27• hírek • Póti Orsolya

Megnyílt az első szatmári szociális bolt

November 29-én nyitotta meg első szociális boltját Szatmárnémetiben a Katharina Turnauer Magánalapítvány, az ERSTE Alapítvány és a Szatmári Caritas Szervezet. A boltban vásárlók jelentős összeget takaríthatnak majd meg bevásárláskor.

A SOMARO - Social Market Romania - november 29-én nyitotta meg szociális bolthálózatának második üzletét Romániában. Az első 2010 októbere óta működik Bukarestben, a második pedig a Szatmári Caritas Szervezet segítségével kapott helyet Szatmárnémetiben, az Aurel Vlaicu utca 72. szám alatt.

Az ünnepélyes üzletavatóra kedd délelőtt 10 órakor került sor, melyen jelen volt Mag. Katharina Turnauer, Dr. Cornelia Meran, Dr. Ciprian Ionescu, Mag Giulio da Sacco, Barbara-Wiebke Schöfnagel, valamint Löchli Tünde Terézia, a Szatmári Caritas Szervezet vezetője és Ilyés Gyula Szatmárnémeti Polgármestere.

Az avatóünnepségen a szalag átvágását követően az ortodox és a római katolikus egyházak képviselői szentelték fel az épületet. Balaskó Balázs és Székely Alpár zenés műsora után köszöntőbeszédek sorozata következett.

Elsőként Löchli Tünde Terézia szólalt fel, aki elmondta: a szociális bolt megnyitásának ötlete 2009-ben merült fel benne, akkor amikor először találkozott Katharina Turnauerrel. Katharina volt az, aki elmagyarázta az üzlethálózat politikáját és célját, ami nem más, mint a rászoruló családok megsegítése. Ez az elv pontosan megegyezik a Caritas elvével, ezért döntött úgy a szatmári szervezet vezetője, hogy közreműködik a projekt kivitelezésében.

„A szociális üzlet segítséget nyújt minden rászoruló családnak, hiszen itt szimbolikus összegért vásárolhatják meg a mindennapi megélhetéshez szükséges élelmiszereket. Szervezetünk a legkorszerűbb koncepciókat és irányzatokat támogatja a szociálpolitika terén, szakszerű szolgáltatásokat biztosít. A szociális bolt megnyitása egy újabb lépés afelé, hogy közösen segíthessünk" - magyarázta Löchli.



Ilyés Gyula polgármester értékesnek véli a szociális bolthálózat szerepét, ugyanakkor számára nehéz feladatnak tűnik ennek fejlesztése. Ilyést e véleményében megerősítette Katherina Turnauer, aki kifejtette: valóban nehéz feladatra vállalkoztak a bolt megnyitói, hiszen a jövőben állandóan gondoskodni kell az árukészlet bővítéséről, a vásárlók kiszolgálásról.

Turnauer a szatmár.ro-nak elmondta: a SOMARO az ausztriai SOMA mintájára alakult, amely 1999-ben nyitotta első szociális üzletét Linzben. Ausztriában tizenkét év alatt harminchárom tagú üzletlánccá nőtte ki magát a szociális boltok hálózata, az elmúlt két évben pedig Szlovákiában és Romániában is elkezdték a hálózat kiépítését önkormányzatok, civil szervezetek és kereskedelmi egységek együttműködése által.

„A boltok kínálatának nagy része a kereskedelemből sérült csomagolás, hibás címkézés, közelgő lejárati dátum vagy más okok miatt évente kikerülő több ezer tonna áruból származik. Ez a hatalmas tömeg kifogástalan minőségű, fogyasztható termékekből áll, és a szociális boltok nélkül a szemétdombon kötne ki. Az ide betérők a kiskereskedelmi árnál 30-50 százalékkal olcsóbban szerezhetnek be élelmiszereket, háztartási- és tisztálkodószereket és egyéb árucikkeket" - magyarázta Turnauer.

A boltban jelenleg található árucikkeket a Romániai BILLA Üzletlánc szatmári boltja, a Hutton Kft., a Santec Kft. és a Dersidan Kft ajánlotta föl.

Vásárló azonban nem lehet akárki; kezdetben a Szatmári Caritas Szervezet harminc bejegyzett hátrányos helyzetű családját szolgálják ki, és amint továbbépül, fejlődik az üzlet a SPAS kedvezményezettjei és más rászorulók is vásárolhatnak itt. A szociális üzlet körülbelül két hét múlva nyitja kapuit a vásárlók előtt.

A avatóünnepséget követően a vendégek a Polgármesteri Hivatalba vonultak át, ahol Ilyés Gyula Szatmár megye szociális helyzetét ismertette, valamint örömét fejezte ki az iránt, hogy egy Romániában még újszerű együttműködés indult a civil szervezetek, a vállalkozói szféra és az önkormányzat között.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: