2010-08-31 12:10:14• hírek • Szatmar.ro

Megnyílt a Prahova utca

Befejezték a Prahova utca egyik sávjának javítását. Kedd reggel már a 14-es lakónegyedi piac melletti sáv javításába kezdtek a munkások.

Hozzávetőleg két és fél hónapig tartott a 14 és 15-ös negyedbe vezető sáv javítása a Prahova utcán, de immár befejezték a munkálatokat.

A június közepén lezárt részen nem csak az aszfaltréteget, hanem a vízhálózat vezetékeit is kicserélték, mivel ezek több évtizedesek voltak és már nem állták meg a helyüket, továbbá kibővítették az út szélességét.

Laikus szemmel tekintve jó minőségűnek tűnik az aszfaltréteg, azonban ennek valódi tartóssága csupán a jövőbeni használat során derül majd ki. Ami mindenképp szembetűnő különbség az eddigiekhez képest az az, hogy a lefolyók fedele végre egy szinten van az útréteggel, így nem okozhat károkat a járművekben, amennyiben rájuk hajtanak.


Megkezdték a kivezető út javítását is
Megkezdték a kivezető út javítását is


Az elkészült szakasz a Prahova utca Golescu híd felőli részétől a Bethlen Gábor térig terjed. A párhuzamos részen pedig az említett hídtól a Szamos piacig kezdődtek el a munkálatok a mai reggelen. Emiatt a negyedből kivezető szakasz a frissen elkészült útrészen halad. A most kezdődő javítás Dan Stincel, a helyi önkormányzat munkatársa szerint hozzávetőleg három hétig tart majd, amennyiben pedig az időjárás is megengedi, még idén elkészülhet a sáv folytatása a Bethlen Gábor térig.

Az eddig ideiglenesen álló körforgalom végleges, betonnal és zöldövezettel kialakított része is ezen munkálatokkal párhuzamosan történik majd, tudtuk meg a szakembertől. A negyedbe való bejutás a továbbiakban is a javítások kezdete óta megszokott utcákon történik.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: