2012-12-21 17:23:56• hírek • Kocsis Zoltán

Megnyílt Szatmárnémeti legmodernebb fedett piaccsarnoka

Péntek délelőtt megnyitotta kapuit a Rex piac, Szatmárnémeti 17-es lakónegyedének első fedett piaccsarnoka. A nyugati színvonalúnak ígért létesítményben a polgármester ígérete szerint csak őstermelők kapnak majd helyet.

Háromszáz asztal és ötven fölötti házikós stand várja péntektől kezdve az eladni illetve a vásárolni vágyókat az egykori Interex bevásárlóközpont épületében. A tervek szerint az épület előtt gyorsétterem és non-stop is áll majd az emberek rendelkezésére.

A piacot a bukaresti BOMAX Trading kft működteti, amely a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő telken álló épület tulajdonosa. Annak idején ők adták bérbe a csarnokot a francia Interex üzletláncnak is. Miután a gallok kivonultak Romániából, jött az ötlet, hogy ott egy fedett piaccsarnokot lehetne kialakítani, magyarázta Obis Zoltán, a bukaresti cég szatmárnémeti képviselője.

Egyelőre üresek az asztalok...

Az első nap alig öt standon folyt árusítás, ám várhatóan rövid időn belül megélénkül a forgalom a csarnokban: a polgármesteri hivatal ugyanis, értesüléseink szerint, be kívánja zárni a 17-es lakónegyedben a Triumfului és a Jocului utcák sarkán található piacot.

Dorel Coica polgármester bejelentette, hogy a Rex piacon csak őstermelők árulhatnak majd. Meg nem erősített információink szerint egy asztal bérleti díja a többszöröse lesz annak, amit az árusok jelenleg a piacokon fizetnek.

A kolbászok iránt viszont máris volt kereslet

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: