2012-04-02 16:51:02• hírek • Póti Orsolya

Megnyílt Dóbus György kiállítása

Dr. Dóbus György naiv és absztrakt amatőr festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Szakszervezetek Művelődési Házában április 2-án, hétfő délután 15 órától.

A kiállításmegnyitón jelen volt Gyüre Lajos, a Szakszervezetek Művelődési Házának vezetője és Enyedi István, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ referense is, aki röviden ismertette a művész életrajzát.

Dóbus Csehszlovákiában született 1968-ban. 1993 óta sebészorvosként praktizál Magyarországon, a vásárosnaményi kórházban, orvosi tevékenységei mellett pedig a festőművészetre is szakít némi időt. Kiállításai eddig több helyen voltak megtekinthetők, mint például: Tokaj, Nyíregyháza, Dunaújváros, Sátoraljaújhely, Kassa.

Romániában most először láthatjuk alkotásait, a szatmári kiállítás alkalmával. Dóbus festményeit Kovács Emil Lajos festő méltatta. „A művész alkotáskor azon kísérletezik, hogy kimondja a kimondhatatlant, megfesse a megfesthetetlent, mindent, ami egy művésznek örömet okoz. Alkotásai között találunk tájképeket, aktokat, családot ábrázol képeket, amelyek a festő szerint művészi pályája legnagyobb kihívásait jelentették." - magyarázta Kovács.

A megnyitó végén Dóbus György köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött kiállítás megszervezésében, a rendezvény pedig az Egri Csodaszarvas Néptánccsoport fellépésével zárult.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: