2017-10-12 16:56:21• hírek • Bede Emőke

Megnyílt Bikfalvi Zsolt fotókiállítása

A nagykárolyi és a nagyváradi közönség után Szatmárnémeti is megismerheti Bikfalvi Zsolt 111° címet viselő fotósorozatát, hiszen csütörtök délután ünnepélyes keretek között megnyitották a kiállítást.

A Szatmár Megyei Tanács Képzőművészeti Galériájában tartott megnyitón Gergely Csaba köszöntötte Bikfalvi Zsoltot és az egybegyűlteket. A Szatmári Képzőművészek Egyesületének elnöke beszédében méltatta a fotós eddigi eredményeit, majd megköszönte neki, hogy az eddigi évekhez hasonlóan idén is elhozta legfrissebb anyagát a szatmári közönségnek.

A dicsérő szavak után a fotóművész is szólt a jelenlevőkhöz. Elmesélte, miként lett a kísérletező fotózásból tudatos munka, majd szenvedély. E szenvedély gyümölcse a most kiállított tizenkilenc fotó is, mely erdélyi és horvátországi tájakat örökít meg panorámatechnika segítségével. Ezek között több különleges darab is van, melyek 18-20 egyedi fénykép felhasználásával készültek. Bikfalvi Zsolt zárszóként köszönetet mondott a meghívásért, valamint kifejezte örömét, hogy kilencedik önálló kiállítását Szatmárnémetiben is bemutathatja.

A kiállítás két hétig várja az érdeklődőket a megyei tanács galériájában, a belépés természetesen ingyenes. A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: