2014-05-28 21:07:11• hírek • MTI

Megnyerte az alsóházi rájátszást az Olimpia

Három góllal verték a szatmáriak a Bihar FC-t, a következő két fordulóban már tét nélkül játszik - ha játszik - az Olimpia.

Nem lesz már különösebb tétje az alsóházi rájátszás utolsó két forduljának az Olimpia számára, ugyanis a szerda délután aratott 3:0-arányú győzelmet követően behozhatatlan előnyre tett szert. A sárga-kék mezes fiúk ugyanis az üldöző Bihar FC csapatát győzték le.

 

Már a 9. percben megszerezték a vezetést a hazaiak: Gavrilescu szögletét Muresan Florin váltotta végül gólra. Az első félidőben sem az Olimpiának, sem pedig a bihariaknak nem volt több igazán komoly helyzetük, egy Gavrilescu-Faur összjátékon illetve egy bihari 25 méteres szabadrúgáson kívül - utóbbit Anca bravúrosan védte.

 

A szünetet követően sem rágták le a körmüket a drukkerek az izgalomtól, a fiúk az utolsó 20 percre tartogatták a helyzeteket. Gavrilescu szögletét Iuhas fejelte a váradi kapuba a 72. percben, hat perccel később pedig Scvartzkopf 25 méteres bombáját nem tudta védeni a bihari hálóőr.


Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy az Olimpia következő fordulóbeli meccse Aradon elmarad, illetve zöld asztalnál 3:0-ra nyer a szatmári gárda. Az aradiak az aktuális fordulóban már nem állhattak ki a Mortui Minerul ellen. A szövetségnek ugyanis öt hazai forduló óta nem fizették ki a játékvezetők díját.

 

2. Liga, 2. csoport, rájátszás, 8. forduló, playout:
Szatmárnémeti Olimpia – Nagyváradi Bihar FC 3:0 (Muresan F., 9., Iuhas 72., Scvartzkopf 78.).
Az Olimpia összeállítása: Anca – Muntean, Mureşan F., Ene, Iuhas, Gavrilescu (Lukács Darius), Rus (Villand 46.), Scvartzkopf, Faur, Lemac (Feier 58.,), Bostina.

A következő forduló, szombat:

UTA–Olimpia, Bihar FC–Mioveni. A Motru áll.

Olimpia-győzelemmel ért véget a meccs

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: