2013-07-16 10:14:37• hírek • Kocsis Zoltán

Megnövelné termelést a Zollner Szatmárnémetiben

Megnövelné termelési kapacitását a németországi Zollner Electronic kft. Szatmárnémetiben: a bajor vállalat alapítója és vezetője erről hétfőn tárgyalt a prefektúra és a megyei tanács vezetőivel.

Cristian Sasu alprefektus és Riedl Rudolf, a megyei tanács alelnöke július 15-én, hétfőn fogadta a cégalapító Manfred Zollnert, valamint a bajorországi Cham körzet közgyűlésének elnökét, Franz Löfflert. A Manfred Zollnert elkísérte felesége, Frederika, valamint fia, Christian, a megbeszlésében pedig részt vett a Zollner Electronic romániai és szatmárnémeti igazgatója, Georg Steiner illetve Leitner István.

A kötelező udvariaskodási körökön túl a bajor cég vezetői elmondták, hogy terveik között szerepel egy újabb termelési egység létrehozása Szatmárnémetiben. Ezt román állami támogatással valósítanák meg, elképzeléseik szerint 2014-ben. Mafred Zollner kifejtette, nagyon elégedett a szatmári egységek tevékenységével, ezért döntöttek a bővítés mellett.

A Zollner Electronic Szatmár megyében jelenleg két telephelyen, Szatmárpálfalván és a Szatmárnémeti Ipari Parkban összesen kilencszáz alkalmazottat foglalkoztat. Az elektronikai alkatrészeket előállító gyár eddigi beruházásainak összege eléri a 34 millió eurót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: