2012-10-25 12:37:40• hírek • Kocsis Zoltán

Megnőtt az adócsalások száma

Október 25-án ünneplik az Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját, melynek apropóján Szatmárnémetiben nyílt napot tartott a Szatmárnémeti Törvényszék mellett működő ügyészség.

Az átláthatóság jegyében meghirdetett akció nem váltott ki nagy érdeklődést, ottjártunkkor mi volt az elsők, akik meglátogatták az intézményt. Megragadtuk a ritka alkalmat, hogy néhány szót váltsunk Gabriela Pop ügyésszel, aki egyben az intézmény szóvivője is.

Elmondása szerint csak idén már közel négyszáz esetben jár vagy járt el az ügyészség, ami hatalmas szám, főleg ha figyelembe vesszük, hogy összesen négy ügyész dolgozik az intézmény keretein belül. Nem beszélve arról, hogy az előző évekről is maradtak megoldatlan ügyek.  „Az 1990-es évek elején készünk elképzelések szerint 13-an kellene lennünk. Én 1995 óta dolgozom itt, ám soha nem voltunk nyolcnál többen - az is csak rövid ideig tartott", fogalmazott Pop.

Az ügyész elmondta, leginkább az adócsalások száma nőtt meg - sok a nem valós kereskedelmi tevékenység, melynek célja, hogy kevesebb adót fizessen a cég. „Olyanok ezek az ügyek, mint a hógolyó. Minél többet göngyölíted, annál nagyobbra dagad. Kezdődik egy céggel, aztán jönnek a következők - mint egy pókháló", magyarázta a szakember.

Szintén jelentős mennyiségű munkát szolgáltatnak a határsértéssel, csempészéssel kapcsolatos törvénysértések valamint a kis mértékű korrupció - bár ennek száma, elmondása szerint, csökkenőben van.

Pop elégedetten nyugtázta ugyanakkor, hogy az egy évvel ezelőtti költözés óta viszont jobb körülmények közepette, kellemesebb környezetben dolgozhatnak az új, Szabadság tér (Piata Libertatii) 9 szám alatt található székhelyükön.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: