2018-08-03 12:11:31• hírek • Bede Emőke

Megmutatjuk, miként készül az igazi szatmári sör

Pénteken a szatmári sörgyár kitárta kapuit a helyi sajtó előtt, s szakemberek segítségével mutatták be, miként készül a nedű, melyet hamarosan bárki megkóstolhat.

Sebes léptekkel közeledik a Szatmári Sörfesztivál, melynek nem titkolt célja, hogy megismertesse és megszerettesse a helyben készült söröket a lakossággal. A többes szám pedig nem tévedés, ugyanis városunk sörgyárában egyszerre három fajta habos ital is készül. Sokak számára ismerős lehet már a Samburger és a HAB, viszont hamarosan debütál a Transilvania is, mely Szatmárnémeti első kézműves söre lesz.
 

A Transilvania Romániában teljesen egyedi lesz az előállítási folyamatának köszönhetően. Ugyanis míg más söröket 3-­14 napig érlelnek, addig ezt nem kevesebb mint 30-ig fogják. Emellett azt is érdemes tudni róla, hogy a tradicionális, 17. századi recept alapján megalkotott Transilvania két változatban is készül majd: világosban és feketében egyaránt. A kettőben azonban közös, hogy semmilyen adalékanyagot vagy tartósítószert nem tartalmaznak, nem puffasztanak és fejfájást sem okoznak természetes összetevőiknek köszönhetően. Nos, nekünk már volt szerencsénk megkóstolni, s bátran állíthatjuk, hogy hamarosan sokak szívébe belopja magát ez a habos hűsítő.
 

De természetesen továbbra sem felejtkeznek meg a Samburger és a HAB sörökről sem. Mint arról a Sam Mills vezetője, Ioan Bercean korábban beszámolt, nem csak újra beindították, hanem jelentős technológiai fejlesztéseket is eszközöltek ki a gyárban, így minden adva van ahhoz, hogy minőségi, nem csak országos, de nemzetközi szinten is kiválónak számító söröket állítsanak elő.
 

Augusztus 10-11-én érdemes lesz tehát kilátogatni Szatmárnémeti újközpontjába, ugyanis a hideg sörök mellett jó ételek, koncertek és nyeremények is várják majd az érdeklődőket. Itt olvashatod a teljes programot.




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: