2009-10-30 15:13:59• hírek • Szatmár.ro

Megmentett szatmári örökség

Bárhol is legyenek, ha Szatmárnémetire gondolnak, vagy Szatmárnémetiről beszélnek, kérdeznek a városunkból valamikor elszármazott polgárok, a Kossuth Kert mindig visszatérő téma.

Bár nem jelenik meg a város nevezetességei között, mégis a szatmárnémetiek tudatában úgy van jelen, mint a város egyik legértékesebb létesítménye, amelynek ráadásul sikerült átmentenie napjainkig valamit régi, szép hangulatából. Akkor is, amikor „Kossuth kert"-ből „Grădina Romei", majd „Grădina Populară", később pedig „Parcul Pionierilor" lett. 2004-ben sikerült visszacsempészni a városi tanács döntésével a régi elnevezését, így lett hivatalosan is „Grădina Romei - Kossuth kert".

A kert ma környezevédelmi szempontból kiemelten védett terület. Állandó jelleggel, egész évben biztosítottak a zöldövezet karbantartási munkálatai, létrejött, -nemcsak a város-, de egész Románia egyik legjobban, legváltozatosabban felszerelt játszótere, újraindult, bár még egy kicsit döcögve, a kisvonat is a régi helyett, amelyet kora miatt vakvágányra kellett húzni, tavaszra felújul a tó is, és, ami még fontosabb, hogy évről évre mind több rendezvény kerül megszervezésre ebben a környezetben.



Ismerkedjen meg a Közfürdő épületének történetével


E szép és megújúló környezetből fájdalmas volt a park oldalsó bejárata felé tekinteni és, hosszú idő óta már, a szatmárnémetiek által nagyon kedvelt, a mintegy egy évszázadig használt Közfürdő omladozó épületét látni.

A Közfürdő már a nyolcvanas években kiszolgált. A társadalmi életben bekövetkezett változások, a tömbházlakások fürdőszobái, a termálstrandon beindított kádas fürdők, fölöslegessé tették a közfürdő további működtetését. És napjainkig félő volt, hogy az épület sem fogja sokáig túlélni az intézményt. De szépsége, hangulata, építészeti és szellemi értéke erőt adott a falaknak, hogy azok kitartsanak, míg felújításra kerülnek.

Jómagam 1996 nyarán, alpolgármesterségem kezdetén jártam be előszőr a leromlott épületet, a városháza akkori műszaki igazgatójával. Találtunk két lelkes szakembert, Szilágyi Kálmán és Tóth Géza személyében, akik önkéntesen megcsinálták az épület állapotának felmérését és alaprajzait. Éveken át probáltunk beruházókat találni. Voltak elképzelések kaszinóra, étteremre, fitness-szalonra, biliárdteremre, stb., de minden magánberuházó lemondott, amikor meglátta a belső és a hátső épületrészeket is, és megtudta, hogy műemléképület, ezért a felújítási munkálatok többe kerülhetnek, mint egy hasonló felületű, átlagos épület esetében.

Folytatás Ilyés Gyula Blogjában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: