2019-04-19 05:14:07• hírek • MTI

Megmenekültek a Notre-Dame méhei

A párizsi Notre-Dame kaptárjaiban élő mintegy 200 ezer méh túlélte a székesegyház tetőzetét és huszártornyát elpusztító hétfő esti tűzvészt.

„A méhek életben vannak” – közölte Nicolas Géant, aki a székesegyház melletti sekrestyén elhelyezett kaptárakat gondozza.


„Először azt hittem, hogy a három kaptár leégett, semmilyen értesülésem nem volt. Később tudtam meg a műholdas felvételekről, hogy nem ez történt, és a székesegyház szóvivője is megerősítette, hogy a méhek ki-bejárnak a kaptárakból” – mondta el.


Nicolas Géant az egész világból kapott érdeklődő üzeneteket és telefonhívásokat a méhek sorsát illetően. „Kaptam hívásokat Dél-Afrikából, Japánból, az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából is, erre igazán nem számítottam” – mondta. Tűz esetén, már a füst első megjelenésénél a méhek teletömik magukat mézzel és a védelmezik a királynőt. Ez az méhfaj – a háziméh – nem hagyja el a kaptárát. Nincsen tüdeje, de a szén-dioxidtól elalszik – mondta Géant. Egy-egy kaptár évente 25 kiló mézet termel, amelyet a Notre-Dame dolgozói vásárolnak meg. A kaptárak 2013 óta állnak a katedrálishoz hozzáépült sekrestye tetején.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: