2014-09-24 16:51:25• hírek • Szatmár.ro

Meglepte a romániai munkaerő minősége a Német Posta képviselőit

Nemrég Szatmárnémetiben válogatott a Német Posta munkatársakat - több személynek már szerződése is van velük.

Németországban igen nehezen talál munkatársakat a helyi posta, amiatt pedig Romániából, Lengyelországból és Magyarországról készülnek munkatársakat toborozni. Ennek első lépéseként nemrégiben Szatmárnémetiben várták a jelentkezőket a németországi postás-állásokra, a szerdán megtartott sajtótájékoztatón pedig a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Igazgatóság vezetői beszámoltak az akció eredményeiről is.

Mint kiderült: az önéletrajzok elbírálását követően 70 személyt hívtak be állásinterjúra. A jelentkezők között voltak szatmáriak, de a lehetőségről hallva még Galac megyéből is érkezett jelentkező. Az egyik legfontosabb elvárás a német nyelv ismerete volt, így akadt olyan jelentkező, aki pár hét intenzív nyelvtanulást követően felelt meg az állásinterjún. A Román Posta leépítéseit követően több egykori postás is jelentkezett a külföldi munkára, de munkanélküliek és más szakmákban dolgozók is szerencsét próbáltak.

A Német Posta 39 személynek ajánlott végül munkát, néhányan azonban visszaléptek - volt aki meggondolta magát, más egyéb munkalehetőséget talált. A napokban 21 személlyel kötött munkaszerződést a Német Posta, ők Stuttgart környékén fognak levelek, illetve csomagok kézbesítésével foglalkozni. Közülük négyen Szatmárnémeti illetőségűek. Hamarosan további 11 személlyel kötnek majd szerződést.

Marcel Marusca, a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Igazgatóság helyettes vezetője elmondta: a Német Posta új alkalmazottai bruttó 2 ezer eurót fognak keresni. Ez az összeg "kézben" 1200-1600 euró lesz, a németországi adózási rendszer ugyanis különböző kedvezményeket ad például a családos alkalmazottaknak - derült ki a sajtótájkoztatón.

"Mindenesetre az biztos, hogy a németországi fejvadászokat meglepte a romániai munkaerő felkészültsége, így valószínűleg fognak még alkalmazottakat keresni az országból, de ennek helyszíne valószínűleg egy másik város lesz" - mondta Marusca.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: