2011-06-05 21:14:52• hírek • Kocsis Zoltán

Meglepően sima meccs után bajnok az Olimpia

Megvalósulhat a szatmárnémeti futballszurkolók álma, ismét jegyzettebb osztályban szereplő csapata lehet a városnak: a legendás Olimpia karnyújtásnyira került a harmadik osztálytól, miután az Óvári kiütésével a megye bajnokának mondhatja magát és kvalifikálta magát a megyék közötti osztályozóra.

Igazi meccsnap volt vasárnap Szatmárnémetiben, amit még a kitöréssel fenyegető vihar vagy a délelőtti kánikula sem tudott megakadályozni. Az emberözön megállíthatatlanul hömpölygött az egyre öregedő stadion felé: törzsszurkolóktól kezdve csinos lányokon át családapákig és öreg bácsikákig mintegy ötezer ember gyűlt össze a stadionban az Olimpia és az Óvári Somesul közötti megyei bajnoki döntőre.

Mivel mindkét csapat magabiztosan, ráadásul veretlenül nyerte saját csoportját, egy kiélezett, izgalmas mérkőzésre lehetett számítani. Ez azonban elmaradt, mivel gyakorlatilag egy csapat volt a pályán: az Olimpia.

A házigazda rögtön az első percekben kihagyott két helyzetet Homorozan és Marinas révén. Ők még célt tévesztettek, a 16. percben azonban egy szabadrúgást követően Micas nem bocsátotta meg, hogy óvári védő még csak közelben sem volt: a hosszú sarokba fejelte a labdát.



Az Óvári a bekapott gól után sem talált magára, az első félidő utolsó pillanataiban kialakított helyzetéig gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelentett az Olimpia kapujára, miközben a védőik néha megmosolyogtató megoldásokat mutattak be.

A második félidő egy hatalmas Olimpia-helyzettel kezdődött, majd némi sérülési hullámmal folytatódott - kicsit korán kezdték húzni az időt a fiúk. Marian hatalmas ziccere (a kilépő óvári csatár a kapuját remekül elhagyó Suta kapusba rúgta a labdát) után aztán felébredt az Olimpia és Gavrilescu duplájával gyorsan eldöntötte a legfontosabb kérdést - győztes kilétét.

Kevésbé fontos kérdésnek bizonyult viszont a gólkülönbség - sokszor azonban úgy tűnt, ez az óvári védőket sem érdekelte, akik a 88. percben ismét passzívan nézték, amint Feher kihagyhatatlan helyzetbe hozta Muresant, aki beállította a 4-0-ás végeredményt.

Ezzel az Olimpia teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót és mondhatja magát a megye bajnokának egy olyan meccsen, amelyen az Óvári egyik csapatrészében sem volt egy súlycsoportban ellenfelével. A harmadik osztályban való szereplésről június 15.-én születik majd döntés, akkor csap össze ugyanis a megyék közti osztályozón az Olimpia Szilágy megye legjobbjaival.

Megyei bajnoki döntő:
Szatmárnémeti Olimpia-Óvári Someşul 4-0
gólok: Micaş (16.), Gavrilescu (73., 76.), Mureşan M. (88.)
Olimpia: Şuta - Moş, Muresan F., Heil, Vădan, Homorozan, Micaş (Lung 88., Mureşan M (Glodean 89., Gavrilescu (Feher 84.), Marinaş (Câmpan 71.), Pop M.
Edző: Csík Tibor és Lulu Dragomir.
Óvári: Coman - Botos D., Şunea, Száraz, Botos A., Bilţ, Zsiga, Nagy István II, Nichita, Găvruş, Tripon.
Edző: Nagy István.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: