2009-06-11 11:29:44• hírek • Szatmar.ro

Meglepetés az elődöntőben

A Homoród búcsúztatta a megyei bajnok Mikolát a Román Kupa regionális elődöntőjében.

A Román Kupa megyei szakaszának elődöntőit rendezték szerda délután az Olimpia stadionjában, ahol egy papírforma és egy meglepetés eredmény született. Az Óvári győzelme az Egri fölött borítékolható volt, az ötödik osztályos Homoród viszont meglepetésre búcsúztatta a negyedik liga bajnokát.

Az első meccsen az Óvári esélyeshez méltóan kezdett az Egri Sasok ellen és Botos révén már az ötödik percben megszerezték a vezetést. Továbbra is támadásban maradtak, Matei duplájával negyed óra elteltével már három volt az előnyük, amit a szünet előtt Male négyre emelt. A fordulás után Nagy volt eredményes, majd Simon büntetőből szépített. Ám az utolsó szó az Óvárié és Majorcsáké volt, aki beállította a 6-1-es végeredményt.

A második meccsen már jóval több volt az izgalom és a küzdelem. Az ötödik liga egyik csoportját megnyerő Homoród a negyedik osztály bajnokával, a Mikolai Turullal csapott össze. Az alsóbb osztályú csapat ráadásul az első félidőben kettős hátrányba került: az ötödik percben piros miatt megfogyatkozott, a 40. percben pedig az ellenfél megszerezte a vezetést. A 74. percben aztán sikerült kiegyenlíteniük és a gól nélküli hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-4-re nyerni tudtak az osztályozóra készülő Mikola ellen.

Ez azt jelenti, hogy szombaton, délelőtt 11-kor az Olimpia stadionban az Óvári és Homoród vívja a döntőt.


Óvári számára sima meccs volt, győzelemmel
Óvári számára sima meccs volt, győzelemmel


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: