2011-10-26 09:33:01• hírek • Kocsis Zoltán

Megkötötték a szerződést a Művelődési Ház ügyében

A következő öt évben a városé lesz a Szakszervezetek Művelődési Háza. A megállapodás már régebbi keletű, ám nemrég vált hivatalos érvényűvé, ugyanis a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szakszervezetek Művelődési Házának valamint a G.M. Zamfirescu Kulturális Központnak a vezetői ekkor írták alá a szerződést.

A megállapodás értelmében a város nem fizet bérleti díjat, ennek fejében vállalja ugyanis, hogy korszerűsíti és felújítja az épületet. Amint azt korábban Ilyés Gyula polgármester elmondta, ennek az értéke megegyezik az esetleges bérleti díjjal. Az első lépés a fűtésrendszer modernizációja lesz, ezzel a munkával 2012-ben kell végeznie az új bérlőnek.

Ennél viszont jóval hamarabb, már heteken belül beköltözik az első albérlő, amely nem más, mint a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ. Az intézmény jelenlegi székhelyét ugyanis sikerrel igényelték vissza az államosítás előtti tulajdonosainak leszármazottai, akik horribilis bérleti díjat kérnek, ezért kerül sor a költözésre.

A Zamfirescunak november elsejéig kell elhagynia jelenlegi székhelyét, az addig fennmaradó időben pedig lakhatóvá kell tenniük új székházukat. Az egykor könyvtárként funkcionáló terembe addig meg kell oldani a fűtést, mert ott a jövőben iroda lesz, mondta el a szatmár.ro kérdésére válaszolva Maria Madgalena Matei, a Központ sajtóreferense.

A Zamfirescu Kulturális Központ a „Szakszinak" is nevezett épület a Transilvania sugárút felé eső szárnyában kap helyet, ahol az irodahelyiségek mellett kapott egy gyűléstermet valamint további három helyiséget, ahol a különböző tevékenységeiket végezhetik. Ezzel együtt azonban maradt egy megoldatlan kérdés: a rockkoncerteké.

„A könnyebb műfajú koncerteknek, gondolok itt a dzsesszre vagy a folkra, otthont tudunk adni, ám a rockkal bajban vagyunk. Az a gond ezzel az épülettel, hogy nagyon sok a kihasználhatatlan helyiség, mint a folyosó és a lépcsők, ezért változtatni is nehéz a termeken. Ráadásul tiszta beton az egész, ezért minden kong, az akusztikája tehát messze nem optimális", fejtette ki Matei.

Ezzel együtt az intézmény továbbra is szervezi a téli eseményeket, köztük a Christmas Rockot, amelynek a megrendezéséről nem szívesen mondanának le.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: