2010-10-17 22:02:37• hírek • Szatmár.ro

Megköszönték a szőlőtermést

Túrterebeshegyen vasárnap rendezték meg a szőlősgazdák ünnepi hálaadását.

A megye szőlőtermő területein régi hagyomány az adott év terméséért való hálaadás. Túrterebesen mindössze 9 évvel ezelőtt elevenítették fel ezt a feltehetőleg régmúltban is megtartott eseményt - 2001 óta évente egybegyűlnek a szőlőhegyen lakók és az itt ültetvénnyel rendelkezők, hogy közösen imádkozzanak. Az itteni rendezvény abban különbözik a többi hasonlótól, hogy ökumenikus jellege van.

A vasárnapi rendezvényen is mindhárom felekezet lelkésze szót kapott - Ilyés Csaba, római-katolikus esperes imát mondott, Somfalvi Edit, református lelkipásztor prédikált, Zelicskovics József, görög-katolikus parókus pedig áldással rekesztette be az eseményt. A prédikáló lelkész kihangsúlyozta: a ma embere hajlamos az elégedetlenkedésre, a türelmetlenkedésre, pedig sok mindenért hálát kellene adnia. Ha az idei szőlőtermés alulmúlta is az eddigi esztendőkét, de még sem kell rettegve várniuk a telet az itteni gazdáknak.

- Széttekintve a világban, láthatjuk, mennyi a baj, a probléma: ezek szerencsére elkerültek bennünket. A világon egymilliárd ember éhezik, nekünk pedig van mit az asztalra tenni. Mindezekért naponta hálát kellene adjunk az Úristennek - mondta Somfalvi.

Az idei hegyi prédikáció Kornis Sándor hegyi házánál volt, és a reformátusok voltak a házigazdák. Jövőre a görög-katolikusok lesznek soron: ez egyben jubileumi, tizedik évfordulós ünnepség is lesz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: