2011-04-01 15:03:31• hírek • Balog Anita

Megkezdték az újabb útszakasz felbontását

A Rákóczi (Mihai Viteazul) utcában idén március 14-én kezdték meg a munkát, melynek során az 1-es számú Általános Iskolától a Református Gimnáziumig az egész úttestet felbontják, az útnak új föld-alapot építenek, az összes vezetéket kicserélik és tartós aszfaltréteggel látják el az utcát. Pénteken a Láncos templomnál kezdtek el dolgozni.

Kis fejfájást okozott a közlekedésben, hogy a Rákóczi utcában a Törvényszéktől az 1-es Számú Postáig az útépítők felbontották az aszfaltréteget, hiszen a forgalmas utca ezáltal nem járható és a tervek szerint még néhány hétig nem is lehet majd közlekedni rajta. Remélhetőleg kárpótolni fogja viszont az autósokat  a tény, hogy - remélhetőleg - egy tartós, sima aszfaltrétegű utat vehetnek majd birtokukba az átadást követően.

Tóth Imre, a munkálatok műszaki vezetője a Szatmár.ro megkeresésére elmondta: a felbontott útszakasz teljes felújításán dolgoznak, a Rákóczi utca egy részével már tavaly végeztek, de ahhoz hasonlóan az idei munka is az alapokig megújítja az utat. A jelenleg felbontott szakaszon átlagban 57-60 centiméteres mélységig leástak, a területet most a vízvezeték-szerelők és gázszerelők vették birtokukba, ugyanis az egész csőrendszert kicserélik. Amint ezzel kész vannak, új földalapot fognak kialakítani, amire egy 25 centiméteres sóderréteg és egy 18 centiméteres B50-es betonréteg kerül. Erre jön majd a 14 centiméteres, három réteg aszfalt: 6 centiméter durva aszfalt, 4 centiméter kötőaszfalt és szintén 4 centiméter kopóréteg.

A pénteki nap folyamán megkezdték a Postától a Láncos templom mellett elvezető, a templomhoz képest bal oldali útszakasz felbontását. Emiatt változás állt be a templom környékén: a jobb oldali (Református Gimnázium oldala) útszakaszt a munkálatok idejére egyirányúsították, a behajtók pedig a Posta utcáján hagyhatják el a környéket - ez egyirányú maradt, a megszokott irányba.

Az útépítés befejezésének pontos dátuma még nem ismert, hiszen az időközben felmerülő problémák miatt csúszhat a kivitelezés. Jelenleg a vízszerelők már találkoztak is egy gonddal: a 80-as években készített vízvezeték-térkép nem felel meg teljesen a valóságnak. Ezzel együtt minden cég megpróbálja tartani a határidőket, s ahogy Tóth Imre elmondta: eddig a tervezett ütemben haladnak.


A víz és gáz-szerelők dolgoznak


A víz és gáz-szerelők dolgoznak
A víz és gáz-szerelők dolgoznak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: