2020-04-23 08:49:01• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Megkezdték a Kaplony–Kálmánd–Csanálos út rendezését

Lassan befejeződik a Nagykároly és Kaplony között húzódó, a községen áthaladó, a Szent Antal római katolikus templomig húzódó megyei út kiszélesítését és felújítását magába foglaló munkálat. Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke szerdán tekintette meg a munkálatokat.

A megyei önkormányzat közben várja annak a szakértői vizsgálatnak az eredményét, amelyet a nagyváradi székhelyű építésügyi felügyelősség végeztetett el, hiszen minőségbeli fenntartások adódtak. A megyei helyhatóság megrendelt egy szakértői tanulmányt, a független szakértő dönti majd el, hogy a kivitelező munkája megfelel-e a kívánalmaknak. „Ha igen, természetesen átvesszük az útszakaszt, amennyiben nem, akkor természetesen semmiképpen sem” – nyomatékosította a megyevezető. Hozzátette, hogy még nincs vége a munkálatoknak, azaz a kéttornyú templom előtti parkoló, az úttal való szintbehozása is a kivitelező feladata, illetőleg a bekötéseken még dolgoznak. A szerdai napon egyfajta összekötő anyagot szórtak azokba a kisebb repedésekbe, amelyek az alaprétegben keletkeztek, de még rá fogják helyezni az úgynevezett kopóréteget – magyarázta az eljárást a megyei önkormányzat vezetője.
 

Egy másik munkálat szintén szerdán kezdődött meg Kaplonyban. Mégpedig a községet Kálmánddal és azon keresztül Csanálossal összekötő megyei út rendbetételét célzó beruházás. Pataki Csaba ennek kapcsán elmondta: „első lépésként még egy kicsit ki lesz szélesítve, és még egy alapkőréteg kerül rá, és amennyiben az időjárás is lehetővé teszi, illetve ha belefér még a költségvetésünkbe, akkor szeretnénk ezt még nyár kezdete előtt egy aszfaltréteggel is megerősíteni”. A megyei helyhatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy legalább 5 méter széles utat terveznek, hiszen keskenyebbet sem a mezőgazdasági járművek nem tudnának megfelelően használni, és a fenntartása sem gazdaságosabb.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: