2014-12-02 11:03:53• hírek • Szatmár.ro

Megkezdődtek az adventi ifjúsági imaórák

Az első adventi vasárnappal a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében megkezdődtek az adventi ifjúsági imaórák.

A Karácsonyt megelőző négy hetes időszakban az egyházmegye fiataljai idén is megszervezik azokat az imaórákat, amelyeken közösen készülnek Krisztus megszületésére. Szatmárnémetiben és Nagykárolyban minden vasárnap, este hét órától más és más templomban imádkoznak együtt, énekelnek és hallgatják az elmélkedéseket. Az első vasárnapon, szatmárnémetiben a Székesegyházban találkoztak, ahol „Isten hűsége" kapcsán épültek fel az imaóra gondolatai.

Főcze Imre P. Bonaventura OFM is ehhez kapcsolódva akart lelkesíteni, amikor azt mondta: „Bátorságot és erőt adnak Szent Pál apostol szavai, amikor így szól a korintusiakhoz írt első levélben, 'Hűséges az Isten'. Mit is jelent nekünk a hűség? Több, mint erkölcsi erény, kapcsolataink minden szintjén alapfeltétel. A Jóisten hűsége irántam ugyanakkor mindig sokkal nagyobb, mint az én hűtlenségem, hiszen a hűség a mindennapi élet gyakorlataiban mindig a Jóistenben gyökerezik. Az adventi szent időszakban szerzetesi életem egyik próbaköve, hogy hűségesen tegyem azt, amit teszek. Amikor nem is látom, nem is érzem a Jóisten jelenlétét, legyek mégis hű hozzá. Várjam éberen az érkezését, hogy az életembe újra és újra belépjen, mert ő biztosan hűséges az ígéretéhez. A Jóisten megtette és megteszi az első lépést, nyit felénk, megszólít. Nekünk csupán annyi a feladatunk, hogy meghalljuk az Ő hívását. (...) A várakozás szempontjából az emberi történelmet két korszakra tudjuk felosztani.

Adventi ifjúsági imaóra a Székesegyházban

Az első korszakban az ember várt Istenre, napjainkban pedig egyre inkább az körvonalazódik, hogy ebben a második korszakban a Jóisten vár az emberre. Az adventi szent időszak évezredek sóhaját idézi, amikor az emberiség epedve sóvárgott a megváltó után. A várt Isten megérkezett a történelmi tanúság szerint, a világba született és minden szentmisében valóságosan megjelenik a szent színek alatt. Mégis, milyen csodálatos öröm, hogy Isten vár ránk, hogy lelkünk éhségét valóban kielégítse. De nem kell messze mennem, hogy Őt megtaláljam. Az ajtóm előtt áll, csak ki kell nyitnom, és beengednem őt. Ez Advent, az egész élet és az egész emberi történet értelme. De nekünk is készülnünk kell az Ő befogadására. Ha mi megtesszük a magunkét, biztosak lehetünk benne, hogy a hűséges Isten is megteszi a többit."

A fiatalok a Székesegyházból kilépve egy-egy kis színes cetlit kaptak a kezükbe, melyeken imára, csendre, jó cselekedetekre intő gondolatok voltak, elhatározásként megfogalmazva. Ezzel is megszólítani akarták a fiatalokat, ahogy megszólításként él a meghívás a következő imaórákra is: december 7-én a Szent Család templomba, 14-én a Szentlélek templomba és 21-én a Hildegárda templomba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: