2013-09-20 21:48:16• hírek • MTI

Az utolsó percig kampányolnak a német pártok

Az utolsó percig kampányolnak a német pártok a választók, köztük mintegy tízmillió, még mindig bizonytalan szavazó kegyeiért. A vasárnapi választás kimenetelét illetően egyedül az tűnik biztosnak, hogy a konzervatívok végeznek az első helyen és a szociáldemokratáké lesz a második legnagyobb frakció a Bundestagban.

Németországban nincs kampánycsend, de sokáig íratlan szabály volt, hogy a pártok közvetlenül a szavazás előtt már nem győzködik a választókat. A választók azonban egyre kevésbé kötődnek politikai táborhoz, és elvi, ideológiai megfontolások helyett mindinkább gyakorlatias, pragmatikus szempontok alapján döntenek. A döntést pedig egyre többen hagyják az utolsó napokra, órákra - mondta Karl-Rudolf Korte politológus, a ZDF közszolgálati televízió szakértője pénteken a csatorna felmérésével kapcsolatban, amely szerint három nappal a választások előtt 34 százalékos a bizonytalan szavazók aránya, s alig csökkent az egy héttel korábbi 36 százalékhoz képest.
Korte szerint a választási részvétel aránya magasabb lesz lesz a négy évvel korábbi mélyponthoz, 70,8 százalékhoz képest, mert a kampány végére kiegyenlítődtek az erőviszonyok a konzervatív-liberális koalíció és a parlamenti ellenzék között, és több párt a parlamenti bejutási küszöbön billeg. A választók így még inkább azt érezhetik, hogy a szavazatuk fontos.

A bizonytalanok magas aránya és a várhatóan rendkívül szoros eredmény miatt valamennyi párt megszegi a kampánycsend íratlan szabályát. Angela Merkel kancellár, a konzervatív CDU elnöke szombaton Berlinben mond választási beszédet, majd Starlsundban kampányol tovább, ahol egyéni jelöltként indul. Peer Steinbrück, a szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje három rendezvényen vesz részt a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Hessenben, ahol vasárnap tartományi választást is tartanak.

Steinbrück még vasárnap is kampányol. A kancellárjelölt Bonnban - miután leadta a szavazatát - nyilvános "reggeli politikai poharazáson" vesz részt a választókerületben induló szociáldemokrata képviselőjelölttel.
A Zöldek egészen a vasárnap 18 órai urnazárásig dolgoznak a választók meggyőzésén. Az ökopárt csütörtökön 18 órakor indította "Három napig ébren" nevű akcióját, amelynek keretében több száz aktivista és a párt vezetői válaszolnak az interneten feltett kérdésekre. Vasárnap 14 órától például Claudia Roth társelnököt lehet kérdezni.
A bizonytalan szavazók miatt az idei kampányban egy másik íratlan szabályt is megszegnek. Eddig az országos közszolgálati televíziók (ARD, ZDF) 10 nappal a választás előtt közöltek utoljára közvélemény-kutatási eredményeket. A ZDF megbízásából azonban az utolsó napokban is végeztek méréseket, amelyek eredményét csütörtök este mutatta be a csatorna. A legnagyobb német lap, a Bild két kutatást is rendelt arról, hogy miként változik a választók hangulata a kampányhajrában. Az elsőt csütörtökön mutatták be, a másodikat pedig szombaton hozzák nyilvánosságra, de a lap vasárnapi számában is közlik majd.

Norbert Lammert, a Bundestag elnöke szerint nem helyes, hogy közvetlenül a választás előtt olyan sűrűségben jelennek meg felmérések a pártok támogatottságáról, mintha "vízállásjelentések" lennének. Ez nem tekinthető "vívmánynak" - emelte ki Lammert egy pénteki lapinterjúban. A sajtó új szokása azzal fenyeget, hogy a választók az utolsó pillanatokban megjelenő adatokról azt hiszik, hogy azok már a választási eredmények - mondta a Bundestag elnöke a Rheinische Postnak.

Az írott szabály, hogy a választás napján az urnák lezárásáig új felmérést már nem szabad nyilvánosságra hozni. A közszolgálati televíziók 18.01 perckor ismertetik a szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett reprezentatív felmérések (exit poll) eredményeit. A pártközpontokba azonban már korábban befutnak az exit pollok. Az országos választási bizottság elnöke ezért csütörtökön levélben hívta fel valamennyi párt vezetőinek figyelmét arra, hogy a kiszivárogtatás tilos. Kiemelte, hogy az interneten, így a Twitteren sem szabad közzétenni a felméréseket, s aki nem tartja be a szabályt, akár 50 ezer eurós pénzbüntetést is kaphat.

Választás lesz vasárnap Németországban

A ZDF csütörtöki felmérése alapján a konzervatív CDU/CSU támogatottsága 40 százalékon, a liberális FDP-é 5,5 százalékon áll. A kormányoldal ebből kiszámolt 45,5 százalékával szemben a jelenlegi ellenzéki pártok együttesen a szavazatok 44,5 százalékára számíthatnak.
Az Insa közvélemény-kutató intézetnek a Bild számára készített felmérése szerint viszont a jelenlegi koalíció 44 százalékra (a CDU/CSU 38, az FDP 6 százalékra), az ellenzék pedig 45 százalékra számíthat, és 5 százalékkal bejuthat a Bundestagba az euroszkeptikus, populista Alternatíva Németországnak (AfD) párt. A ZDF felmérése szerint az AfD 4 százalékon áll.

A ZDF Politbarometer nevű felmérése azt valószínűsíti, hogy folytathatja a 2009-ben kezdett kormányzást a konzervatív-liberális koalíció. Az Insa intézet kutatása alapján inkább a 2005-2009 közötti nagykoalíció felújítására, a CDU/CSU és az SPD közös kormányzására van esély.
Az SPD és a Zöldek egyik felmérés szerint sem tudnak majd együtt kormányt alakítani. Az SPD 27-28 százalékra számíthat, a Zöldek 8-9 százalékot szerezhetnek vasárnap. A teljes jelenlegi parlamenti ellenzék összefogása nem várható, mert az SPD és a Zöldek is elutasítják az együttműködést a reformkommunista Baloldallal, amely a ZDF felmérése szerint 8,5 százalékon, az Insa mérése szerint 9 százalékon áll.

Pénteken az RTL televízió mutatott be egy új felmérést. A Forsa közvélemény-kutató intézet itt ismertetett adatai szerint a koalíciós pártok és az ellenzék egyaránt 45 százalékra számíthatnak. Az AfD várhatóan nem lépi át az 5 százalékos bejutási küszöböt, 4 százalékot szerez vasárnap.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: