2015-03-23 14:05:08• hírek • MTI

Nagy-Britannia erősíti katonai együttműködését Romániával

Nagy-Britannia osztozik a Fekete-tengeri biztonsági helyzettel kapcsolatos román aggodalmakban, és erősíteni fogja katonai jelenlétét a térségben - mutatott rá Michael Fallon brit védelmi miniszter Bukarestben hétfőn, a román kollégájával, Mircea Dusával folytatott megbeszélés után.

Fallon megerősítette: a brit katonák részt vesznek a NATO romániai hadgyakorlatain, a Romániában létesítendő két NATO-vezénylési központ kialakításában, és októberben a konstancai (Constanta) kikötőbe érkeznek a brit flotta legkorszerűbb hadihajói.

"A rakétavédelmi rendszer, miként a neve is jelzi, védelmi jellegű, úgy ahogy maga a NATO is az" - jelentette ki a brit védelmi miniszter Bukarestben, azzal összefüggésben, hogy szombaton a koppenhágai orosz nagykövet megfenyegette az amerikai rakétapajzs elemeit befogadó országokat, így közvetve Romániát is.

A hétvégén a román védelmi, illetve külügyminiszter is elutasította Mihail Vanyin koppenhágai orosz nagykövetnek azt a figyelmeztetését, hogy Dánia hadihajói orosz atomrakéták célpontjaivá válhatnak, ha a skandináv ország csatlakozik a NATO tervezett európai rakétavédelmi rendszeréhez, amelyet Moszkva - minden ezzel ellentétes nyugati biztosíték dacára - fenyegetésnek tekint. A rakétavédelmi rendszer első szárazföldi elemeit a tervek szerint a dél-romániai Deveselun helyezik hadrendbe a jövő év folyamán.

A két védelmi miniszter közös sajtóértekezletén Mircea Dusa beszámolt róla: a találkozón az ukrajnai válságot, a Krím félsziget orosz annektálásával kialakult helyzetet elemezték, és egyetértettek abban, hogy a NATO-erőknek egymást váltva kell jelen lenniük a Fekete-tengeren. A nyugati országok hadihajói azért nem állomásozhatnak hosszabb ideig Konstancán, mert a Boszporuszról szóló 1936-os montreaux-i egyezmény szerint a fekete-tengeri partszakasszal nem rendelkező országok hadihajói legfeljebb 21 napig maradhatnak a Fekete-tengeren.

Idén Románia 340 hadgyakorlatot rendez, ezek közül 40-ben a NATO-partnerek (köztük amerikai és brit katonák) is részt vesznek - közölte korábban a román védelmi tárca vezetője.

A brit védelmi miniszter Klaus Iohannis államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel is találkozott Bukarestben. Január közepén Philip Hammond brit külügyminiszter járt hivatalos látogatáson Bukarestben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: