2009-10-01 11:23:45• hírek • Gozner Gertrud

Megkezdődtek a Szatmári Orvosi Napok

Október elsején vette kezdetét a szatmári orvosi élet idei legfontosabb eseménye, a Szatmári Orvosi Napok.

A kétnapos rendezvény megnyitójára csütörtök reggel került sor Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke, és Radu Giurca prefektus jelenlétében. Megnyitó beszédében dr. Dumitru Fanea, az Orvosi Kamara megyei elnöke kifejtette, hogy hatodik alkalommal gyűlnek össze a megye szakemberei hogy bemutassák és megvitassák egymással a kutatásaik eredményeit. Az idén is értékes dolgozatok kerülnek bemutatásra, amelyeket érdemes lesz meghallgatni - hangsúlyozta ki a kamara elnöke. Fanea szerint örvendetes dolog, hogy a gazdasági válság dacára az idén sok orvos tett eleget a meghívásnak, több mint háromszáz résztvevőre számítanak.

Radu Giurca prefektus az orvosok áldozatos hivatására hívta a figyelmet, a munkájukkal szembeni elismerés hozta el őt a kétnapos konferencia megnyitójára. Giurca szerint az egészségügy helyzetének a rendezése nagyon fontos az egész társadalom számára. Csehi Árpádtól megtudtuk, hogy a megyei tanács különböző projektjei révén egy millió euróval támogatja a szatmári egészségügyet. Többek közt a hónap végére megtörténik a pszichiátriai osztály átköltöztetése, és hamarosan végbemehet a magánorvosi rendelők épületének privatizációja is - magyarázta a tanács elnöke.

A korábbi évektől eltérően az Orvosi Napok egy külföldi díszvendéggel is dicsekedhet. Dr. Rumelia Koren a Tel Avivi Orvostudományi Egyetem professzora nem véletlenül tartózkodik Szatmárnémetiben, a neves kutató 1988-ig a Szatmár Megyei Kórházban dolgozott. A konferencia két napja alatt körülbelül harminc dolgozat kerül bemutatásra.


Csütörtökön kezdetét vette a kétnapos Szatmári Orvosi Napok.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: