2006-09-04 16:43:39• hírek • Noemi Brigitta Boros

Megkezdődött az irodalmi tábor

 A megnyitó és az előadások után sor kerül az emlékhelyek meglátogatására is.

 Amint arról már beszámoltunk, a Szatmár Megyei Múzeum, a LiterArt Egyesület, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a Megyei Ifjúsági Igazgatóság, a Dsida Jenő Baráti Társaság és a Pro Magister Társaság szervezésében szeptember 4-9 között irodalmi táborra és találkozóra kerül sor Irodalomtanítás és hagyományőrzés címmel.

A rendezvény hétfő délelőtt 10-kor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Művészeti Múzeum emeleti kiállítótermében, ahol Viorel Buda, Viorel Ciubota és Kovács Máté köszöntötték a résztvevőket, majd Irodalom és regionalizmus címmel Végh Balázs előadását hallgathatták meg. 12 órától Szilágyi Éva A hagyomány irodalmi fogalma című előadására került sor, amelyet megbeszéléssel folytattak.

Az irodalmi táborban résztvevő magyartanárok hétfőn 16 órától meglátogatják a Szatmárnémetiben megtalálható irodalmi emlékhelyeket is.

Gál Gyöngyi főszervező szerint fontos az, hogy a tanárok közösen fedezzék fel a néphagyományok, a történelmi helyek szerepét és fontosságát, és továbbadják ezt a tudatot, hogy olyan nemzedék nőjjön fel, amely jobban figyel a hagyományok ápolására és az identitástudat megőrzésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: