2011-05-20 16:41:29• hírek • Szatmár.ro

Ballagtak az egyetemisták

Pénteken ballagtak a Babeş - Bolyai Tudományegyetem szatmári kihelyezett tagozatainak hallgatói.

Május 20-án, pénteken elsőként a Babes-Bolyai Tudományegyetem közigazgatási karának szatmárnémeti kihelyezett tagozatának végzős hallgatói búcsúztak. Az ünnepségen zsúfolásig megtelt a Szatmári Megyei Tanács nagy ülésterme.
A beszédek után egy utolsó névsorolvasás következett, és természetesen minden emléklapban részesült.

Ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti fiókjának óvónő- és tanítóképző szakos diákjait is pénteken.

A búcsúztatónak idén is a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyterme adott otthont.

A végzősökhöz Végh Balázs Béla egyetemi adjunktus intézett néhány szót útravalóul, aki elmondta, nehéz, de szép szakmát választottak maguknak a hallgatók. A köszöntő mellett ugyanakkor, ahogyan már az előző években is, az alsóbb évfolyamok hallgatói rövid előadással búcsúztatták a végzősöket.


Nem maradt szabad ülőhely a Megyei Tanács Nagy gyűléstermében
Nem maradt szabad ülőhely a Megyei Tanács Nagy gyűléstermében




A tanítóképzős ballagók
A tanítóképzős ballagók


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: