2018-12-20 06:33:58• hírek • MTI

Megkezdődött az amerikai katonák kivonása Szíriából

A Fehér Ház szerdán bejelentette, hogy új szakaszába lép az Iszlám Állam terrorista szervezet elleni küzdelem, és ezzel párhuzamosan megkezdődött az amerikai katonák kivonása Szíriából.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet „territoriális kalifátusát” legyőzték, ezek a diadalok Szíriában azonban nem jelentik az Egyesült Államok vezette terrorellenes globális koalíció vagy az általa folytatott kampány végét. Az Iszlám Állam elleni küzdelem új szakaszba lép – fogalmazott közleményében az amerikai elnöki hivatal szóvivője magyarázatul arra, hogy megkezdődött az amerikai erők kivonása a polgárháború sújtotta közel-keleti országból.
 

Sarah Sanders hangsúlyozta: az Egyesült Államok és szövetségesei továbbra is készen állnak minden szinten cselekedni, hogy megvédjék az amerikai érdekeket, és folytatják együttműködésüket, hogy megakadályozzák az iszlamista terroristák térnyerését, finanszírozását, támogatását, és beszivárgását határainkon át. Az amerikai védelmi minisztérium ezt követően közölte, hogy megkezdődött a katonák kivonásának folyamata.
 

A Reuters hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő elmondta: 24 órán belül kivonják az összes amerikai külügyi dolgozót Szíriából. A tisztviselő tudatta azt is, hogy az amerikai katonák csak azután térnek haza a közel-keleti országból, hogy végrehajtották a dzsihadisták elleni végső hadműveletüket. Ennek fényében az amerikai csapatkivonás 60 és 100 nap közötti időszakot fog igénybe venni.
 

Donald Trump a Twitter közösségi portálon szerdán Twitter üzeneteben reagált arra, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó csapatai kivonására készül. Az amerikai elnök hozzátette, hogy a dzsihadista szervezet elleni küzdelem volt az egyetlen oka az amerikai csapatok jelenlétének Szíriában az ő elnöksége idején. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: