2011-04-08 11:10:40• hírek • Szatmár.ro

Megkezdődött a tudományos ülésszak

Csütörtök este Cseke Attila egészségügyi miniszter is megtisztelte jelenlétével az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos és Gyógyszerész Szakosztálya által szervezett XXI. Tudományos Ülésszak megnyitóját.

A szatmárnémeti Északi Színházban nyitották meg csütörtökön este a Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos és Gyógyszerész Szakosztálya által szervezett XXI. Tudományos Ülésszakot. Az eseményen Cseke Attila, az egészségügyi szaktárca vezetője is részt vett, aki elmondta, minden felelős miniszter kötelessége kimondani a valóságot, így ő sem tesz másként.

„El kell kezdeni nyíltan beszélni a problémákról, még akkor is, ha ezt nem nézik jó szemmel. A romániai egészségügy katasztrofális helyzetben van, közel sem áll az európai színvonalhoz. A kórházaink nem eléggé felszereltek, ezért a betegeink sorra más országok egészségügyi intézményeinek szavaznak bizalmat - ezzel pedig, mondani sem kell, ezeknek az országoknak az egészségügyi rendszerét támogatják" - magyarázta Cseke Attila.
A szaktárcavezető ugyanakkor azt is elmondta, vannak olyan önkormányzatok és emberek, akik igyekeznek tenni is azért, hogy fellendülhessen az egészségügyünk. Ilyen például a Szatmár Megyei Tanács, amely hajlandó arra áldozni, hogy többletfizetést biztosítson az alkalmazottainak.


Cseke Attila is jelen volt
Cseke Attila is jelen volt



„Eddig mindössze négy önkormányzat vállalta ezt fel országos szinten, ezek egyike Szatmár megye, amihez gratulálok Csehi Árpád tanácselnöknek" - mondta Cseke Attila.
A XXI. Tudományos Ülésszak megnyitóján, a köszöntőbeszédeket után díjak is gazdára találtak: Lencsés György-díjjal illetve Pápai Páriz Ferenc díjjal tüntettek ki négy magyar szakembert is.

A rendezvény a pénteki napon a plenáris előadásokkal, valamint a szekcióülésekkel és továbbképző előadásokkal folytatódott. Az esemény záróülésére április 9-én, szombaton egy órától kerül sor a Református Gimnázium dísztermében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: