2009-07-10 11:46:41• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Megkerülhetetlen tényező az RMDSZ

Az idei közös magyar-román kormányülés napirendjének előkészítésében a két országban élő nemzeti kisebbségek képviselőinek is részt kell venniük, - mondta pénteken Bukarestben a magyar sajtónak Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkár, hangsúlyozva: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megkerülhetetlen tényező a két ország kapcsolatában, függetlenül attól, hogy e szervezet éppen kormányon vagy ellenzékben van.

Szabó Vilmos bukaresti hivatalos tárgyalásai előtt az RMDSZ székházában tanácskozott Markó Bélával, a szövetség elnökével, aki megkérte az államtitkárt: vesse föl a romániai magyarságot érintő problémákat a román külügyminisztériumban folytatandó tárgyalásain, elsősorban azt, hogy az utóbbi időben tömegesen távolítják el a magyar szakembereket a különböző - a kormány alá rendelt helyi, úgynevezett dekoncentrált  - intézmények éléről.
"Nem engedhetjük, hogy magyarellenes szándékok érvényesüljenek akár Romániában, akár másutt a Kárpát-medencében, a romániai magyarokat például aggasztja a Szlovákiában elfogadott, korlátozó szándékú nyelvtörvény is" - hangsúlyozta Markó Béla.

Szabó Vilmos ígéretet tett arra, hogy beszélni fog e kérdésről román partnereivel. Kifejtette: a jószomszédi kapcsolat közös nemzeti érdek. " Az együttműködés is akkor lehet csak sikeres az Európai Unióban, ha összehangoljunk politikáinkat, viszont a kisebbségek helyzetének alakulása alapvetően befolyásolja a kétoldalú kapcsolatokat " - szögezte le az államtitkár,  fontosnak nevezve, hogy  a romániai  magyar kisebbség és a magyarországi román kisebbség ne érezze magát veszélyeztetve. Ebből a szempontból az RMDSZ-nek döntő szerepe van, Magyarország megkerülhetetlen tényezőnek tekinti e szervezetet a két ország kapcsolatában - mondta -, akkor is, ha e szövetség részese a román kormánykoalíciónak, és akkor is, ha éppen ellenzékben van.

Szabó Vilmos természetesnek nevezte, hogy az őszre tervezett román-magyar közös kormányülés napirendjének előkészítésében a két ország kisebbségeinek képviselői is részt vegyenek, így az RMDSZ is. Fontosnak tartotta, hogy a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság minél hamarabb összeüljön, hiszen az elmúlt két ülésén nem sikerült közös dokumentumot elfogadni. Hasznos lenne, ha e dokumentum aláírására már a közös kormányülést megelőzően sor kerülhetne - tette hozzá.

Ami a romániai magyar intézményvezetők leváltását illeti, az államtitkár kifejtette: e kérdést eltérően látja a magyar és a román fél.  Román felfogás szerint tisztán politikai kérdésről van szó, amely összefügg a parlamenti választások után kialakult helyzettel és az új kormány megalakulásával. "Szerintünk viszont elsősorban a magyar kisebbséget hátrányosan érintő döntésről van szó. Ennek függetlennek kell lennie bármilyen választástól és attól is, hogy a magyar kisebbséget képviselő szervezet kormányzati szerepet tölt-e be éppen vagy sem - mondta Szabó Vilmos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: