2008-10-20 16:16:50• hírek • Szatmár.ro

Megkapták a pénzt, már szét is osztották

A pénteki Hivatalos Közlönyben már megjelent, hogy Szatmár megyének összesen több mint 50 millió lej költségvetés-kiegészítést ítélt meg a kormány, a hétfői rendkívüli megyei tanácsülésen pedig meg is szavazták a költségvetés-kiegészítés leosztását.

Az önkormányzati választásokat követően igen kiürültek az önkormányzatok kasszái. A most megítélt összegre,- mellyel megyeszerte biztosítani tudják az önkormányzatok további működését az év végéig valamint a beruházások további költségeit is fedezni tudják,- heteket kellett várni.

 

Ezen pénzösszeg nagyjából felét, vagyis 23,4 millió lejt az intézmények működésére, illetve beruházások finanszírozására fogják elkölteni.  A megyei utak építésére, fejlesztésére is jelentős összeget sikerült elkülöníteni, vagyis 15 millió lejt. Ezeket a munkálatokat, az eredeti tervek szerint, bankkölcsönből fedezte volna a megye önkormányzata, így azonban egy ideig nem kell kamatokat fizetni.

„Nagyon vártuk már ezt a költségvetés-kiegészítést. Szerencsére megérkezett, így az idei év végéig fedezni tudjuk a fenntartási költségeket. Az úthálózat további karbantartását, korszerűsítését is sikerül megoldanunk úgy, hogy közben nem kell kamatot fizetni a banknak"-magyarázta Csehi Árpád, elnök.

A Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság számára 2 millió lejt ítélt meg a tanács. Az összeg további részéből a tanügyi dolgozók bérének kifizetését és a tanintézmények fenntartási költségeit fogják fedezni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: