2019-08-02 08:46:53• hírek • Bede Emőke

Megjött a segély, irány a kaszinó!

A Szatmár Megyei Szociális Kifizetések Ügynökségének (AJPS) osztályvezetője, Tivadar Ildikó a Prefektusi Kollégium soros ülésén ismertette a legfontosabb törvényváltozásokat, illetve kiértékelte az ügynökség féléves tevékenységét.

Az osztályvezető egyebek mellett kifejtette, a 2018-as első félévi adatokhoz képest a szociális segélyben részesülők száma 475-tel csökkent. Míg a tavalyi év első hat hónapjában 3 567 segélyezettet tartottak számon a megyében, addig 2019 első félévére ez a szám 3 092-re apadt, azaz az első hat hónapban már "csak" 5 674 876 lejt kellett kiutalni a korábbi 6 632 782 lej helyett.


Tivadar Ildikó ezzel kapcsolatban elmondta, nemrégiben az Állami Számvevőszék egy átfogó, a teljes országra kiterjedő ellenőrzést tartott, és a kontroll megdöbbentő dolgokra hívta fel a figyelmet. Többek között kiderült, hogy a segélyezettek egy része különféle játékgépeken, fogadásokon vagy épp a lottón teszi próbára szerencséjét, Fortuna pedig úgy döntött, e minden hájjal megkent kedvezményezettek mellé áll. Sokan komoly összegekre tettek szert a szerencsejátékoknak köszönhetően, és nem meglepő módon az ily módon szerzett bevételekkel egyik hatóságnál sem számoltak el az érintettek. Hogy Szatmár megyében is kiszűrjék a hazardírozó polgárokat, a számvevőszék kb. 700 gyanús dossziét továbbított az ügyészségnek ellenőrzésre, melyek kivizsgálása jelenleg is zajlik.


Az osztályvezető ugyanakkor arra a tényre is felhívta a figyelmet, hogy a segélyezettek számának csökkenéséhez nem csak ez az átfogó vizsgálat vezetett, hanem az is, hogy az utóbbi években szigorították az odaítélési feltételeket, ezért olyan kedvezményezettek is elestek a rendszeresen kiutalt összegektől, akik szinte egyik nemzedékről a másikra átszálló örökségként, már-már fizetésként tekintettek a járandóságra, viszont anyagi körülményeik már nem feltétlenül tették indokoltá a segélyezést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: