2014-02-05 16:15:03• hírek • Szatmár.ro, refszatmar.eu

Megjelent a harmadik áhítatos könyv

Megjelent a Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorai által megírt áhítatos könyv harmadik kötete.

A könyv magába foglalja Ezékiel próféta könyvét, amely Júda királyságának utolsó éveibe vezet el minket. A Példabeszédek könyvét, mely olyan életbölcsesség írásos emléke, amelynek ismerete és hagyománya összeköti Izraelt a szomszédos népekkel, de az olvasót is az „Úrnak félelme, a bölcsesség kezdete" alapigazsággal. Továbbá jó látni, hogy a prófétákon túl a kor „tudós" emberei is részt vesznek az evangéliumnak írás által való hirdetésében. Így tesz bizonyságot Lukács, az evangélista-orvos Krisztusról, aki a szegények, a társadalmilag lenézettek, az etnikai vagy vallási okokból diszkrimináltak Megváltója, mindazoké, akik vétkeztek Isten és ember ellen, azaz a bűnösöké. Majd tovább folytatódik bizonyságtétele az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben, amely Jézus mennybemenetele után mutatja be Isten és Megváltónk munkáját Szentlélek által, az apostolok missziói munkájában.

„Ha beteg-, újszülött gyermek- vagy családlátogatóba megyek, nem hiányozhat az ajándékként átnyújtott Áhítatos könyv. Hiszem, hogy ez is a misszió egyik mozzanata." - ezekkel a szavakkal ajánlja a könyvet Király Lajos batizi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője.

Az áhítatokat írták: Kovács Sándor (1), Balla Gábor (1), Erdei-Árva István (15), Fodor Lajos (23), Genda Árpád-Szabolcs (8), Ilonczai Zsombor (12), Jobb Domokos (23), Kaszaniczki Csongor (2) Király Lajos (16), Kiss József (9), Kovács Mátyás-Péter (18), Kürti Tamás (20), Máthé Róbert (15), Nagy Erika (8), Nagy Róbert (20), Rácz Ervin (26), Varga Botond (20). A borítót szerkesztette: Wagner Erik, a könyvet tördelte: Petrikó Ildikó, korrektúrázta: Oroszi Kálmán szatmári származású lelkipásztor.

Rácz Ervin a 237 áhítatot tartalmazó könyv szerkesztője és összeállítója. A könyv megvásárolható a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában és a különböző egyházközségek lelkipásztorainál, ára 10 lej. Remélik, hogy sokakat erősít, bátorít és vigasztal Isten ezeken az igemagyarázatokon keresztül is!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: