2010-03-26 14:45:43• hírek • MTI/AFP

Mégis újra összeáll az ABBA?

Benny Andersson és Björn Ulvaeus minderről a brit Times pénteki számában nyilatkozott.

"Miért is ne?" - válaszolta Andersson arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a négyes szűk körű koncertet adjon, amelyet a nézőknek világszerte közvetítenének. "Nem tudom, hogy a lányok énekelnek-e még" - tette hozzá a nagymúltú zenekar női tagjaira, Anni-Frid Lyngstadra és Agnetha Faeltskogra utalva.

"Igazából nem is rossz ötlet" - folytatta Andersson az újság felvetésére, miszerint a koncertet meghívott vendégek és a család számára tarthatnák kisebb zenekar kíséretével.

Björn Ulvaeus viccelődve annyit mondott: a Super Trouper lemezen szereplő The Way Old Friends Do című dalt átköltve elénekelhetnék a The Way Old Folks Do-t (Ahogy az öregek csinálják). A szerzőpáros mostani nyilatkozata mindenesetre hangnemváltást jelent a korábbi állásponthoz képest, a zenekar tagjai ugyanis mereven elzárkóztak attól, hogy újra együtt lépjenek fel.

A Mamma Mia című filmmusical bemutatója kapcsán Ulvaeus tavaly esküdözött, hogy az ABBA soha nem áll össze újra. Akkor úgy fogalmazott: fiatal, energikus és törekvő csapatként akar emlékezni az együttesre. "Egyszerűen nincs ok, amiért összeállnánk. A pénz nem számít, és az szeretnénk, ha az emberek úgy emlékeznének ránk, amilyenek voltunk" - mondta 2009-ben.


Az ABBA együttes két férfi tagja újra összeállna egy koncert erejéig. De a két hölgy csatlakozik?
Az ABBA együttes két férfi tagja újra összeállna egy koncert erejéig. De a két hölgy csatlakozik?


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: