2013-01-09 16:44:43• hírek • Kocsis Zoltán

Mégis az önkormányzatok dönthetnek az adóemelésről!

Mégis az önkormányzatok dönthetnek az adóemelésről!
Mégis az önkormányzatok dönthetnek az adóemelésről!
Szatmárnémeti polgármestere, Dorel Coica többször is kijelentette, hogy a megyeközpontban nem lesz adóemelés - még akkor sem, ha ez ellenkezik a törvénnyel. Kovács Jenő nagykárolyi polgármestert nem tudtuk elérni.

„Ez borzasztó, ami ebben az országban törvénykezés címszó alatt folyik. Egyik pillanatban még egyet mondanak, másnap pedig már mást", foglalta össze felháborodottan a véleményét Lengyel István, Lázári polgármestere, amikor Victor Ponta legutóbbi, az adóemeléssel kapcsolatos bejelentése kapcsán érdeklődtünk.

Mint ismeretes, 2012 december 28-án a kormány úgy határozott, hogy az önkormányzatoknak 16%-al növelniük kell az adó szintjét. Azért pont 16%-al, érvelt Ponta, mert az elmúlt három évben ennyi volt az infláció mértéke az országban. A kormányfő ugyanakkor azt is többször elmondta, hogy az adóemelésről szóló döntést az önkormányzatokra bízza. Csakhogy ezt a passzust „kifelejtették" a már említett december 28-i határozatból. Ennek következtében sok önkormányzat a törvény értelmében megemelte az adók mértékét.

Így történt ez Sárközújlakon is, ahol a helyi tanács kedden szavazott az adóemelésről. Szintén megszavazta az adóemelést - hét év után - a halmi tanács is: ingatlanok, épületek esetében 16%-al. Szerdán azonban, az újabb kormányülés után Ponta kijelentette: egyszer s mindenkorra legyen egyértelmű: az önkormányzatok döntésén múlik, hogy megmaradnak a 2012-es adószintnél vagy 16%-al megemelik azt. „Az is legyen világos, hogy amennyiben az önkormányzat nem emel adót, az így keletkezett mínuszt nem a kormány fogja kipótolni", tette hozzá a kormányfő.

Ilyen körülmények között Piricsi Artúr sárközújlaki polgármester kijelentette: amennyiben ez egyértelműen megjelenik a Hivatalos Közlönyben, akkor a következő tanácsülésen visszavonják az adóemelésről szóló határozatot. Már amennyiben a tanács is úgy akarja, tette hozzá. Incze Lajos halmi polgármester szintén a tanácsra bízta a döntést - a következő ülésen.

„Decemberben, a kormányhatározat előtt megszavaztuk, hogy nem emelünk adót. Ha lehetséges, ehhez tartjuk magunkat", jelentette ki Ludróczki Sándor, Avasújváros első embere. Hasonló állásponton van Véron András tasnádi alpolgármester, aki azonban óvatosságra intett, figyelmeztetve, hogy mindez akkor válhat törvénnyé, ha megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

A leginkább felháborodott Lengyel István volt. „Ez borzasztó, ami ebben az országban törvénykezés címszó alatt folyik. December 28-án hoznak egy kormányhatározatot, amit csak az ünnepek után lehet hatályba léptetni, aztán meg rögtön meg is változtatják? Ilyen nincs! Legalábbis egy normális országban", fakadt ki a lázári polgármester. „Holnap (csütörtökön) ül össze tanács, hogy szavazzunk a kérdésben. Én nem tehetek mást, mint hogy életbe léptetem és betartom a törvényt. Erre esküdtem fel! Most meg mit szavazzunk meg akkor -  bármit is nyilatkozik az a fiatalember Bukarestben, a jelenleg érvényben lévő törvény szerint meg kell emelnünk az adót", mondta.

Lengyel szerint az infláció miatt az adóemelés tényleg indokolt lenne, ám ezt a kormánynak időben kellett volna eldöntenie: „Persze, a választások előtt nem merték bedobni a témát. A szomorú az, hogy ilyen fontos kérdésekben is a politika a döntő, nem az ésszerűség. Folyamatosan változó törvények miatt viszont nem lehet dolgozni. Az új kormány eddig semmilyen érdemi munkát nem végzett. Itt lenne az ideje elkezdeni dolgozni", tette hozzá.

Érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet Gaman Mihály, Pusztadaróc polgármestere: noha a községben már évek óta nem emelték az adókat, folyamatosan nő az adóbevétel. Az önkormányzat most sem szándékszik megemelni az adót - bízva az adózási kedv további emelkedésében is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: