2016-07-13 12:03:11• hírek • MTI

Mégis Albániában kezd a Ferencváros - Nem kis szenzáció kedden

Az Európa Ligában érdekelt magyar csapatok után a selejtező második körében már a Ferencváros is megkezdi szereplését a nemzetközi porondon: Thomas Doll vezetőedző együttese az albán Partizani vendége lesz szerdán 21 órától a Bajnokok Ligájában.

A zöld-fehérek a júniusi sorsolás nyomán a Skenderbeúval találkoztak volna, csakhogy az albán bajnokot egy évre kizárta a nemzetközi kupasorozatokból az európai szövetség (UEFA), amelynek döntését később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is jóváhagyta. Az UEFA ezt követően az ezüstérmes Partizanit átsorolta az EL-ből a BL-be, azaz a magyar bajnoknak pályára kell lépnie a továbbjutáshoz.

Az egyaránt 15-ször bajnok és kupagyőztes tiranai csapat a stadionja felújítása miatt jelenleg nem saját otthonában fogadja ellenfeleit, hanem a fővárostól egyórányi autóútra lévő Elbasanban, így a Ferencváros is ott lép pályára.

A rivális keretében egyetlen olyan labdarúgó van, aki az albán válogatottal szerepelt a vasárnap befejeződött Európa-bajnokságon, méghozzá a kapus Alban Hoxha. Ennek megfelelően a Partizani erőssége a védekezés, az előző szezonban 19-szer gólt sem kapott. A csapat legnagyobb gondja, hogy pótolja két legeredményesebb játékosát, az előző idényben 21 gólos Xheavir Sukajt és a tízgólos Stevan Racicot - az idény végén mindketten távoztak a klubtól. Aki ezt megteheti, többek között az a Marko Vidovic, aki a Honvédban is futballozott.

Az albán csapat eddigi nemzetközi szereplései alapján semmiképpen sem számít esélyesnek, ugyanis 23 európai párharcából mindössze háromszor jutott tovább, legutóbb 2004-ben az UEFA Kupa selejtezőjének első fordulójában a máltai Birkirkara ellen akadt erre példa. Tavaly az EL-selejtező első körében búcsúzott a gárda kettős vereséggel a norvég Strömsgodsettel szemben. Az viszont figyelemre méltó, hogy idén, mielőtt az EL-ből átkerült volna a BL-be, gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán a szlovák Slovan Bratislava ellen. A visszavágót már nem rendezték meg a Skenderbeu kizárása és az ebből adódó sorozatváltás miatt. Magyar ellenféllel még sosem találkozott a Partizani.

A Ferencváros eddig három játékost igazolt nyáron a német Oliver Hüsing, az osztrák Marco Djuricin és a magyar válogatottal az Eb-n is szerepelt Lovrencsics Gergő személyében. A trió mindegyik tagja bevethető lesz Albániában.

Az FTC eddig egyszer csapott össze albán csapattal: 2004-ben szintén a BL-selejtező második körében az FK Tirana volt az ellenfele és 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal jutott tovább a magyar bajnok.
A párharc megnyerése azért is különösen fontos, mert a BL-selejtező következő, harmadik fordulójában alulmaradó csapat már nem esik ki egyből, hanem átkerül az EL-selejtezőbe, amelynek utolsó körében a főtáblára kerülésért játszhat.

A BL második jelejtezőköre hatalmas szenzációval kezdődött: az európai szinten is sztárcsapatnak számító skót Celtic Glasgow óriási blamát élt át azzal, hogy Gibraltárban kikapott a Lincoln Red Imps FC-től. A meccs egyetlen gólját a 34 éves Lee Casciaro szerezte a 48. percben - elnézve a találatot, nem könnyű eldönteni, ki az amatőr: a veterán gibraltári csatár vagy a milliókra taksált védők. A Liverpool korábbi menedzsere, Brandon Rodgers óriási pofonnal kezdte skóciai pályafutását, pedig a „kelták" skót, nigériai, dán, ausztrál válogatott játékosokat soroltattak fel. Vélhetően kevéssé vigasztalja őket a tény, hogy a Lincoln Red Imps FC hazája legutóbbi 14 bajnoki kiírását megnyerte - uralkodása 2003 óta tart.

A keddi játéknapnál maradva említsük meg, hogy a Nemanja Nikolicsnak alig 49 percre volt szüksége idei első góljára klubcsapatában, a Legia Varsóban, amely végül értékes 1-1-es döntetlent ért el a bosnyák Zrinjski Mostar otthonában.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, keddi eredmények:
Zrinjski Mostar (bosnyák)-Legia Warszawa (lengyel) 1-1
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Alaskert (örmény) 2-0
Qarabag (azeri)-F91 Dudelange (luxemburgi) 2-0
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Sheriff (moldovai) 3-2
The New Saints (walesi)-APOEL (ciprusi) 0-0
Lincoln Red Imps (gibraltári)-Celtic (skót) 1-0
BATE Boriszov (fehérorosz)-SJK (finn) 2-0
Valletta FC (máltai)-Crvena zvezda (szerb) 1-2
Salzburg (osztrák)-Liepaja (lett) 1-0
Vardar (macedón)-Dinamo Zagreb (horvát) 1-2
A szerdai program:
20.15: Zalgiris Vilnius (litván)-Asztana (kazah)
20.15: Rosenborg (norvég)-IFK Norrköping (svéd)
20.30: Ludogorec (bolgár)-Mladoszt Podgorica (montenegrói)
21.00: Partizani (albán)-FERENCVÁROS (magyar) (Tv: M4 Sport)
21.00: Crusaders (északír)-FC Köbenhavn (dán)
21.30: Olimpija Ljubljana (szlovén)-Trencín (szlovák)
21.45: Dundalk (ír)-FH (izlandi)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: