2011-08-09 08:54:56• hírek • MTI

Augusztus 16-án újra tárgyalják az EMNP bejegyzését

Toró T. Tibor szerint augusztus közepén a bukaresti táblabíróság remélhetőleg megalapozatlannak fogja minősíteni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését alapfokon elutasító törvényszéki döntés indoklását.

A párt létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy augusztus 16-án tárgyalja a bukaresti táblabíróság másodfokon az EMNP bejegyzését elutasító döntés elleni fellebbezést.

A bukaresti törvényszék júniusban azzal az indokkal nem engedélyezte az új politikai alakulat létrehozását, hogy programjában az alapvető emberi, közösségi és szabadságjogok képviseletét vállalta fel programjában. Az igazságügyi testület úgy vélte: ez ellentétes a 2003-as, pártokra vonatkozó törvény előírásaival, amely szerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell felvállalnia, nem pedig egy közösség érdekeire koncentrálnia.
Tőkés László EMNT-elnök (akinek szellemiségét kívánja követni az új párt) diszkriminatívnak és abszurdnak nevezte az indoklást. Az első fokú döntés másnapján már jelezte: a pártalapítás kezdeményezői fellebbezni fognak a döntés ellen a bukaresti táblabíróságnál, amely a jogerős döntés kimondására hivatott. 

Toró T. Tibor az MTI-nek hétfőn elmondta: szerinte a bukaresti törvényszék döntése megalapozatlan, valószínűleg a párt kezdeményezőinek beadványát felületesen olvasták. Mint megállapította, a párt programjából és alapszabályzatából egyértelműen kiderül: az egész ország ügyeivel kívánnak foglalkozni, ezen belül is kiemelten a kisebbségi közösségeknek, az emberi jogoknak a kérdésével. A törvényszéki döntés alapjában kérdőjelezi meg a többpártrendszert, ugyanakkor azt is sugallhatja, hogy a kisebbségi közösségek jogainak a rendezése nem tekinthető a román nemzeti érdek részének - fejtette ki az EMNT ügyvezető elnöke.

"Minden nemzetközi egyezmény és a modern politika is arról szól, hogy egy országban minden állampolgár érdekeit meg kell jeleníteniük a politikai pártoknak. Meg vagyok győződve arról, hogy a táblabíróságon, ahol minden bizonnyal nagyobb figyelemmel fogják tanulmányozni az EMNP programját és alapszabályzatát, ki fog derülni: a törvényszék első fokon született döntése megalapozatlan érvekre támaszkodik" - mondta Toró.


Bízik a bukaresti táblabíróság augusztus 16-i döntésében
Bízik a bukaresti táblabíróság augusztus 16-i döntésében


Ugyancsak az MTI kérdésére válaszolva úgy vélekedett: a táblabíróság majdani döntése és a támogató aláírások egy részének hitelességét megkérdőjelező vizsgálat nincs összefüggésben egymással. Július végén ugyanis
az Új Magyar Szó (ÚMSZ) és a Jurnalul National című bukaresti napilapok saját szerkesztőségeik által szervezett vizsgálódásainak eredményeiről beszámolva tudni vélték: az EMNP-nek a bukaresti törvényszéken májusban benyújtott aláírás-listái "ezrével tartalmaznak hamis aláírásokat". A cikkek szerzői azt is tudni vélték, hogy a bukaresti és az Erdélyen kívüli megyék támogatói listáit tartalmazó összesítőkön szereplő nevek is "légből kapottak". Minderről állítólag ügyészségi és rendőrségi vizsgálat is folyik.

Toró T. Tibor ismételten kifejtette, hogy szerinte az egész akció mögött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) áll. Megállapította, hogy ez ügyben az ügyészség és a rendőrség folyamatosan zaklatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) demokrácia központjainak munkatársait. Toró ezt azért tartja felháborítónak, mert ezek az emberek közhasznú munkát végeznek, vagyis a honosítási eljáráshoz szükséges teendők ellátásában nyújtanak segítséget, és - mint fogalmazott - éppen ebben akadályozzák őket ezek a "mondvacsinált ürügyekkel" indított vizsgálatok.
"Ezért határozottan felszólítjuk az RMDSZ vezetőit: állítsák le az embereiket, és hagyják békén a demokrácia központok munkatársait, hogy azok nyugodtan végezhessék felelősségteljes munkájukat" - mondta Toró T. Tibor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: