2020-05-19 12:21:11• hírek • Bede Emőke

Meghozták a döntést: Szatmár megyében nincs metropolisz-övezet

A készenléti állapot elrendelése óta sokakat tart lázban a kérdés, hogy vajon mely települések tartoznak bele a Szatmár megyei metropolisz-övezetekbe, hiszen ez nagyban meghatározza, hogy kell-e kitöltenünk lakhelyelhagyási nyilatkozatot vagy sem. Nos, megérkezett a mindenki által várva várt hivatalos, ám nem sok jóval kecsegtető válasz.

A prefektusi hivatal tájékoztatása szerint május 19-én összeültek a belügyminisztériumi szervek képviselői, majd megállapították, hogy Szatmár megye egyetlen nagyobb településére vonatkozóan sem lehet alkalmazni a 351/2001-es törvény 11-es cikkelyét, mely lehetőséget teremt a metropolisz-övezetek kialakítására. Ez pedig automatikusan maga után vonja, hogy a készenléti állapot ideje alatt minden Szatmár megyei lakos csak a saját felelősségre kitöltött nyilatkozat birtokában hagyhatja el települését. Ugyanakkor pontosították azt is, hogy aki munkavégzés céljából kénytelen egy másik településre átutazni, akkor az alábbi dokumentumok egyikét mindenképp magával kell vinnie: munkahelyi igazolvány, munkáltató által kiállított igazolás vagy saját felelősségre kitöltött nyilatkozat.


A saját felelősségre kitöltendő nyilatkozatot IDE KATTINTVA éri el.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: